A kirándulásaink és más eseményeink részvevői kijelentik, hogy megértették és elfogadták a részvételi feltételeinket és ezek ismeretében kijelentik továbbá, hogy a részvételre vonatkozó feltételeknek maradéktalanul megfelelnek, az ott rögzített előírásokat a túra és más eseményeink során betartják.

Részvételi feltételeinket itt olvashatjátok: Felelősségi nyilatkozat !

Kisbakancs túrák

Idén bevezetünk egy újdonságot, ezzel is igyekszűnk a gyerekeket a kirándulás és természet szeretetére nevelni.
Tehát minden 2-12 éves gyerek számára készítünk egy kis túra füzetecskét melybe bizonyos, előre meghírdetett kirándulásokon / egyébb akcióinkon pecsétet adunk, ami egy pontot ér.
Év végéig aki résztvesz az adott év kisbakancs túráinak 70%-án, garantáltan egy szép diploma és értékes ajándék részese lesz.

Bővebben >

Híreink

Legújabb kirándulásaink és eseményeink

HírekKerékpáros túrákTúrák

Király-erdő honismereti kerékpártúra!

Kirándulás? Olyan lett mint amire számítottam, nagyon jó. Önmaga majdhogynem legjobb változata mert a hibái is csak erősítették… Természeti örökségünk pazar helyszínein jártunk, fizikailag is kihívást jelentő utat teljesítettünk, egymás társaságát poénkodva élveztük, a technikai kihívásokat nyugalommal es szolidaritással vállaltuk, sok jó emberrel találkoztunk akik önzetlenségből jelesre vizsgáztak… mindezt természet közeli módon. Erényeinket gyakoroltuk de…

Olvassd Tovább
GyalogtúraHírekKisbakancsTúrák

Túra a Kék-tóhoz

Környékünk egyik méltán dícsért gyöngyszemét tűzték ki uticélul azok a lelkes gyerekek, akik az EKE meghívását követve vasárnap reggel (ápr. 14.) ellepték a Batizi úti Peny parkolóját. Az EKE soron következő kisbakancs túráján a Kék-tóhoz (Lacul Albastru) látogathatott el a vidám gyereksereg szüleik kíséretében. A Kék-tó Európában egyedülálló védett terület, melynek sajátossága az, hogy az…

Olvassd Tovább
FelhívásGyalogtúraHírekKisbakancsTúrák

Kék-tó túra – felhívás

Útvonal: Felsőbánya – Kéktó – Hajnal hasadása-barlang (Crăpătura Zorilor) – Felsőbánya Nehézségi besorolás: könnyű gyalogtúra Mivel ez egy könnyű túra, ezért része a Kisbakancsos pontgyűjtő programnak is. Találkozó Szatmáron: 08.30-kor Batizi úti Peny parkoló Innen személyautóinkal Felsőbányára hajtunk. Találkozó Felsóbányán: 10.00-kor régi központi park: https://maps.app.goo.gl/gREgLpDHNyukmEsp6 A Kék-tó Európában egyedülálló védett terület, melynek sajátossága az, hogy az…

Olvassd Tovább
HírekHonismereti túraKerékpáros túrákTúrák

Kerékpáros Kalotaszegi honismereti túra – Április 11 -14

Egy kerékpáros Kalotaszegi honismereti túrára szeretném felhívni a kedves figyelmeteket: Ez egy csillagtúra lenne és Sztánáról indulna, minden nap Kalotaszeg más-más részét járnánk be kerekpárainkal. Este pedig Sztánára térnénk vissza. Sztánán a már kipróbált és bevált közösségi házban szállnánk meg. Indulas csütörtök délután (Április 11.) kisautókkal, ezekkel visszük kerékpárjainkat is. Hazatérés Vasárnap Április 14.) 1.nap…

Olvassd Tovább

Kövess minket FaceBook-on is!