Idén szűkebb körben, de annál lelkesebben koszorúztunk Kőszegremetén.
A régi hősök mellé felzárkóztak a mai hősök, hatan, akik kerékpárral érkeztek Szatmárról és Szinérváraljáról, a reggeli eső ellenére.
Végül 14-en gyűltünk össze a Széchenyi emlékműnél, ahol a gyerekek elhelyezték tiszteletünk jeléül az idei EKE-koszorút.
Kis falatozás és beszélgetés után ki-ki hazaindult két vagy négy keréken.
Az idő is kiderült közben, egy kávé és egy kis séta is belefért az autósoknak a Kányaházi tó környékén.
A kerékpárosoknak hosszabb napjuk volt, hisz ők Kányaháza – Gérce – Túrterebes – Mikola érintésével, szembeszél és esőtől hátráltatva délutánra értek haza.