Elsősegély tanfolyam

Október elején a tagok kérésére elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveztünk a Református Líceum által kölcsönadott osztályteremben, köszönet érte Poti Eduard igazgatónak! A nagy érdeklődésre való tekintettel (több mint 40 résztvevő!) két egymás utáni nap is (ötödikén és hatodikán) tartott dr. Heinrich Otto előadást arról, hogy milyen alapvető dolgokra érdemes figyelni, bármilyen sérülés esetén, túra közben vagy akár…

Gutin Gerinc Túra

Őszi túráink egyik kedvenc célpontja a Kakastaréj és a Gutin. Álmodoztunk már róla, hogy jó lenne egyszer egyben végig járni a Gutin gerincet, az Apostoloktól a Kakastaréjig. Hála Szabó Katalin szervezésének, ez a hétvégén meg is valósult. Ennek a túrának a beszámolóját olvashatjátok most. Szombat reggel 28 túrázó várakozott a szokásos kiindulópontnál, a batizi úti…

Merza Gyula díj – Lajtos Arnold

Hagyománnyá vált az EKE körében, hogy minden évben kitüntetésre jelölhetnek egy-egy tagokot akit az előző évi munkája, tevékenysége alapján megérdemli azt. A kitüntetés célja elismerni és ösztönözni a tagok önkéntes munkáját és önzetlenségét. A Szatmári EKE idén Arnold Edvin Lajtos-t szavazta meg a Merza Gyula díjra, melyet az odaadó szervezői tevékenységért ítélnek oda a tagoknak.…

Cégénydányádi kerékpártúra

A túratervünkben is szereplő kerékpáros kirándulásra hívunk titeket, a szomszédos magyarországi Cégénydányádi Kölcsey-Kende kúriához. Időpont: 2022 Október 22, Szombat Ezen bringatúrán gondoltunk kicsikre-nagyokra, ezért 2 csapatot fogunk alkotni. – Első csapat: Találkozó 09.00 kor a Székesegyház előtt. Szatmárról már bringákkal indulunk majd a Magyarországi Szamosbecs-en találkozunk a második csapattal 10 órakor(RO idő szerint). Innen együtt…

2. Erdélyi Szigethegység, kerékpáros túra

Másodjára került sor az őszi honismereti kalandozásra, ezúttal 11-en verbuválódtunk össze. Több tíz oldal terjedelemben tudnám ecsetelni a történéseket, érdekességeket… helyette röviden: Csütörtök hajnaltól Vasárnap estig, Csucsai biciklis indulással és érkezéssel a Biharfüred -Belényes- Pádis útvonalon teljesítettünk a durván 5000+ szintkülönbséget, ami önmagában nem sok viszont a jelentős hányadú off road szakasz miatt komoly teljesítmény…

Ősz a Kőszegremetei szőlőhegyen – felhívás

Egy Őszi kirándulásra hívunk titeket a Kőszegremetei szőlőhegyre. Ezt a kirándulást úgy tervezzük, hogy maradjon energiánk beszélgetni, őszi tájat csodálni, szalonnát sütni, talán egy vasárnapi sétaként is fel lehet fogni. Mivel könnyű túra, ezért nyugodtan tudjuk ajánlani gyerekes családoknak és idősebbeknek is. (kisbakkancs túra is, tehát a gyerekek pontot gyűjthetnek: https://szeke.ro/kisbakancs ) Találkozó: a batizi úti Peny…