Megemlékezés Erőss Zsolt hegymászóról
„Néha az ember nagyon kihasználja a szerencséjét”…
Ezt vallotta Erőss Zsolt, amikor kedvenc képeit gyűjtötte fotóalbumba a Békási-szorostól a Mount Everestig.
Pünkösd másodnapjának délutánján közölték a hetekig izgalommal várt örömhírt a hírcsatornák, hogy a két magyar hegymászó, Erőss Zsolt és Kiss Péter elérte a Himalája harmadik legmagasabb csúcsát, a 8586 m magas Kancsendzöngát.
Örömünk nem tarthatott sokáig, másnap az expedíció vezetője közölte, hogy baj van. Hihetetlennek tűnt, de ismerve Zsolt képességeit – reménykedtünk.
Aztán imádkoztunk, az égre tekintettünk és fohászkodtunk. Rémálom történet volt az egész.
Reményeink szertefoszlottak, és csak a hitünk maradt meg. Az a hit, amelyet Zsolttól kölcsönözhettünk az elmúlt tíz esztendő alatt.
Ma, 2013. május 28-án, amikor hiába várjuk ég fele fohászkodott kérdéseinkre a választ, az Erdélyi Kárpát-Egyesület főhajtással és gyertyagyújtással tiszteleg a sikeres csúcsmászók, Erőss Zsolt és Kiss Péter emléke előtt.
Kegyelettel emlékeznek rájuk barátai, cimborái, a természet napszámosai. Erőss Zsolt személyében nemcsak egy barátot veszítettünk el, hanem az EKE egyik pillérét is, akire alapozni lehetett a természetszeretet népszerűsítését.
Erőss Zsolt székely volt a javából. Szerény és konok, bátor és kitartó, hittel és reménnyel telítve. Az expedíciókon átélt lélegzetelállító pillanatait csak úgy, hidegvérrel adta elő.
Gyerekkorában jegyezte el magát örökre a hegyek birodalmával. Erre a frigyre 1981-ben kerülhetett sor, amikor először érte el az Oltár-kő csúcsát a Békási-szorosban. Azóta sem állt meg, nem állíthatta meg semmi.
Céltudatos munkával, küzdéssel sorra hódította Európa, Afrika, Dél-Amerika, Ázsia csúcsait.
Tehetségével hamar kiemelkedett mászótársai közül. Elsőként lett magyar “hópárduc”, és első magyar állampolgárként állhatott a világ tetejére. Zsolt ennél is magasabbra jutott, hiszen azzal a szerénységével, amivel köszöntötte a Ferihegyen őt váró kíváncsi újságírókat, egyszerűen minden magyar lelkébe zárta, és büszke volt Zsoltra.
2010 első napjaiban bekövetkezett hegymászó balesete sem rendítette meg hitében.
Tudta, hogy az ő élete nem lehet teljes a hegyek, a csúcsok nélkül. Nem adta fel. Minthogy sem azelőtt, sem azután, akárhányszor kritikus helyzetbe került, nem adta fel.
Nem hiába, a hegyek emberei előtt eltörpülnek a veszélyek, nincs ott félelem. Zsolt határozottan tekintett előre, hiszen mindig ott volt előtte egy új cél, egy következő csúcs.
Nem rengette álomvilágba magát, tudatában volt a kihívások mögött rejtőzködő veszélyeknek. Tudta, hogy minden egyes lépése végzetes lehet. Számtalanszor mászott elő vigyorogva a halál torkából.
Egy ilyen szerencsés túlélésről így számol be kedvenc képei társaságában.
“Másnap sietek le, de elromlott az idő, és a hó is jön. A Mumery-kuloárban a hósodrásból szeretnék kimászni, de a sziklán megcsúszva zuhanok, a hóra visszaérkezve fékeznék, de hiába! Sebességem továbbra is ijesztő, s néhány bukfenc-pörgés-zuhanás után már nem is próbálkozom többet. Jó erősen marokra fogom a jégfejszéimet, hogy belém ne álljanak, és próbálok minél “kényelmesebben” csúszni. Iszonyú kemény sziklát érzek, néhány pörgés a kuloár irányába, és puhább a talaj. Mikor hason, fejjel előre kerülök, felfedezem, hogy így a legkényelmesebb csúszni, és nagyszerű a kilátás is – nem úgy, mint az én kilátásaim… Látom magam törött végtagokkal, tehetetlenül, szétroncsolódva egy kőtömbön. Az ugratók és bukfencek után mindig visszatérek a “kényelmes” helyzetbe, és figyelem a jövőt. Álljak már meg! Történjék már valami más is! És megtörténik: …”
És sajnos megtörtént. Pihenésre tért a Hópárduc. Megpihent az örök hó és jég birodalmában.
Hasonló gondolatai lehettek Zsoltnak az utolsó sikeres csúcsmászás után is. Ezt sosem fogjuk már megtudni.
Nekünk nem marad más hátra, mint megőrizni Erőss Zsolt emlékét, hogy gyerekeink és unokáink is tudják, hogy ki volt az a székely, aki a “HIMALÁJÁNÁL is magasabbra” (idézet Földes Andrástól) jutott.
Hálásak vagyunk a Teremtőnek, hogy barátai lehettünk, és ha 2010-ben az EKE úgy biztatta Zsoltot, hogy: LÉGY, ERŐSS ZSOLT, akkor most azt mondhatjuk, hogy LÉGY, ERŐSS, HILDA! Légy ERŐSS, GERDA ÉS CSOMA!
Zsolt emlékét az EKE mindvégig őrizni fogja.
Pihenjetek békében, Zsolt és Péter!
Dezső László, az EKE országos elnöke
Íme néhány fontosabb fontos adat Erőss Zsolt életéből:
1968. március 7-én született Csíkszeredában. A Hargita megyei Orotván, majd a Gyilkostónál nevelkedett. Gyergyószentmiklóson érettségizett 1988-ban. Székelynek nevezte magát. Útitársa volt a székelyzászló is.
A hegymászást 1981-ben kezdte a Békási-szorosban.
1983-tól szervezett keretek között mászott a Gyergyói Vasasban, illetve a Kolozsvári Akarat Egyesületben.
Tíz 8000 m fölötti csúcsot hódított meg, kettőt már műlábbal.
1988-ban családjával áttelepült Magyarországra; 1992-ben megkapta a magyar állampolgárságot.
Első expedíciója az Elbruszra vezetett, a következő években pedig megmászta a Tien-Sant és a Pamír csúcsait, megkapva a Hópárduc címet is.
Tagja volt az első magyar Mount Everest-expedíciónak, ahol két sikertelen csúcspróbálkozása volt.
Első nyolcezres csúcsa a 8126 m Nanga Parbat volt 1999-ben, amelyet addig még nem járt útvonalon hódított meg.
2002-ben a Csomolungma második csúcstámadása oxigén használatával sikeres lett, ezzel első magyar állampolgárként elérte a csúcsot.
Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyarok a világ nyolcezresein Himalája expedíciósorozatot. Ennek keretében a következő években hét nyolcezres csúcsot mászott meg.
2003 – Gasherbrum II. (8035 m)
2006 – Dhaulagiri (8167 m)
2007 – Gasherbrum I. vagy Hidden Peak (8068 m)
2007 – Broad Peak (8047 m)
2008 – Makalu (8463 m)
2009 – Manaslu (8156 m)
2011 – Lhoce (8516 m)
2008-ban feleségül vette Sterczer Hilda hegymászót.
2008 decemberében Gyergyószentmiklós város díszpolgárrá avatta.
2009 áprilisában megszületett kislánya, Gerda.
2010. január 2-án balesetet szenvedett a Magas Tátrában. Két társát biztosította, amikor egy hóerkély leszakadása miatt megcsúsztak. Erőss Zsolt mindkét lábát eltörte. Jobb lábát a nyílt, darabos törés várható szövődményei miatt és a korai rehabilitáció lehetősége érdekében január 10-én térd alatt amputálták.
2010 márciusában protézissel járni kezdett, júniusban pedig a hegymászáshoz is visszatért. Szeptember végén 7100 m magasra jutott fel a Cho Oyu-expedíció keretében; a lavinaveszély miatt a csúcstámadást nem vállalta be.
2011 novemberében megszületett kisfia, Csoma.
2011-ben közönségszavazattal az „Év extrémsportolója” díjat kapta meg.
2012-ben nem érte el a 8091 méter Annapurna csúcsát, de szerencsére sikeresen visszatért az alaptáborba.
2012 októberében a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának tagja lett.
Az utolsó expedícióra 2013-ban került sor. Május 20-án Kiss Péterrel együtt elérte a Kancsendzönga 8586 m magas csúcsát, azonban a majdnem 24 órás folyamatos mászás túl sok időt és energiát vett igénybe, és a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a 4-es táborba. Május 22-én az expedíció vezetése – sikertelen keresést követően – eltűntnek nyilvánította őket.
Erőss Zsolt tagja volt az EKE Gyergyói Osztályának, de tiszteletbeli tagjává avatta több EKE-osztály is.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 2002 és 2012 között tizenegyszer szervezte meg Erőss Zsolt vetített képes előadásait, melyek átlagban évente 5000 főt vonzottak Erdély-szerte.
Családjával részt vett az EKE több Vándortáborában, legutóbb 2012-ben, Szentegyházán.
A Erdélyi Kárpár Egyesület – Szatmárnémeti is megemlékezett Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászókrol, így egy szál gyertyát gyújtottunk kedden (május 28) este 9 órakor, a Hám János iskolaközpont dísztermében. A megemlékezésen kb. 60-70 személy vett részt.
