Az augusztus mindig kapkodás, tele van programokkal úgy, hogy az ember lánya azt sem tudja, hogy hogy szakadjon ketté. Mégis minden évben van egy biztos program, amit nem tudok, nem akarok kihagyni. A jó öreg Tisza túra.
Eddigi években én is biciklivel tekertem ki a kempingbe. Idén erre nem volt idő, ezért mi is kocsival indultunk. S aki siet az késik. Míg a biciklisek két óra alatt a kempingbe értek, mi szinte két órát a vámnál araszolnak. Ez csak azért volt érdekes mert, így sötétben kellett egy ismeretlen sátrat felállítani. Amatőr hiba… Szerencsére a rutin és a nyugalom győzött, s újdonsült otthonunkat percek alatt, úgy-ahogy, de felvertük.
Reggel egy sátorban főzött kávé és álmos, lassú készülődés után a büfé előtt vártuk a buszt. Mindenki szorongatta a maga kis bödönjét, melybe az értéktárgyait rejtette, illetve egy-egy üveg előre bekevert fröccsöt, ami jó társ a nagy melegben. Mondhatni, hogy retró hangulata volt a reggelnek, ahogy a régi buszok, a kicsiny falvakban kanyarogva elvittek minket Szatmárcsekéről Tiszabecsre. Innen mindenki kiválasztotta a számára legszimpatikusabb nevű csónakot, és csapatokba verődve vízre szálltunk. Aki nem sietett annak, a baljós hangzású, s rossz hírű Titanic jutott. 😛
Első nap körülbelül 25 kilométert eveztünk, csorogtunk a Tiszán, míg visszaértünk, a kempingünk kikötőjébe. Mondhatni, hogy eseménytelenül, unalmasan telt a nap mert semmi extra nem volt. De pont ez volt a lényeg. Időről időre kikötöttünk csobbanni, falatozni, össze-összekapaszkodtunk egy-egy csónakkal, beszélgettünk, nevettünk, és néha csak élveztük a csendet és a természetet. A napot a töltött káposzta koronázta
Másnap a kempingből indultunk egész Tivadarig, ami 15 km távolságra volt, a kemping alatt. Ez a nap ahogy szokott, már kicsit akciódúsabb volt. Mindenki sietett, hogy legyen még ideje enni-inni a Tivadari étteremben. A harcsapaprikás gondolata minket is motivált, kevesebb pihenővel és több evezéssel szinte pillanatok alatt eljutottunk a célállomásig. Csónakunkat csak a sekély vízből kiálló facsonkok tudták lelassítani. Végül szorgalmunk nem volt hiába, halfalatok és finom meggysör volt a jutalmunk. A kempingbe ismét buszokkal jutottunk el. Voltak, akik ekkor már siettek, haza, de mivel a hétfő is szabad nap volt ezért sokan döntöttek úgy, hogy ráhúznak még egy napot a minivakációra. Bár nagyon vártuk az esőt, a bicikliseknek nem jött a legjobbkor a vasárnapi zápor, útközben jól elverte őket. De hősiesen bírtak ezt is, akárcsak a meleget.
Egy jó hangulatú, pihentető hétvégét tudhatunk magunk után, mely a kicsiknek és nagyoknak is jó móka volt. Köszönet ezért, a szervezőnek., Botinak, aki 140 embert kellet, hogy istápoljon, összetartson.
Bár a rosszról nem szívesen beszélünk, de sajnos egy csónak lett az idei túra áldozata. A kárt sajnos az evezősöknek kellet megtéríteni. Bár nem volt kötelező sokan tartották azt helyesnek, hogy belepótoljanak az összegbe, így enyhítve a pórul jártak terhét. Meglepő módon szinte mindenki pótolt, innen is látszik, hogy mennyire segítőkész, jóérzésű társaság gyűlt össze.
Köszönjük!
Lózer Beáta
