Làpos hegység túra (Priszlop csúcs)

Ha megszabadulnál a húsvéti ablakpucolástól, egy jó kis tavaszi túrára várunk minden kedves érdeklődőt! Egy, szatmári körökben kevésbé ismert túrára hívunk titeket, a Lápos-hegységbe. A Gutin hegység testvérhegye, igaz magasságban alulmarad vagy 100 méterrel testvérhegye mellett. Viszont érdekes a bejárandó hegyvonulat, elhelyezkedése miatt szép időben a Prislop csúcsról gyönyörű körpanoráma tárul elénk, Máramarosi, Radnai havasok,…

Tőzike körtúra- Kakastaréj

Kakastaréj bármikor, minden évszakban jöhet! Számomra megunhatatlan. A tavaszi virágözön pedig egyszerűen kihagyhatatlan. Ezért is indultunk el vasárnap reggel 9 után a szokásos találkozóhelyről, nagyjából húszan. Kicsit aggódtam, hogy az óraátállítás és a borongós időjárás megzavarja a kirándulókat, de szerencsére nem így történt. A többiekkel a Gutin hágónál találkoztunk, becsatlakozott egy túratársunk Máramarosszigetről is, így…

Medvehagyma túra – Barangolás a Bükkben – felhívás

Szombaton, Április 5-én a Szatmár környéki Bükk egy szegletét barangoljuk be. Kirándulásunk nagyrésze az ébredező erdőn keresztül halad erdei utakon, majd a gerincet elérve kijutunk egy tavaszi virágokkal borított tisztásra. Itt a tavasz hírnökeinek megcsodálása után kezdjük is fa gyűjtést, mert egy nagyobb szünet keretében szalonnasütés következik(reméljük még nem unjátok), ezért kérünk titeket, hogy az…

Erdélyi Szigethegység 3.0 – felhívás

Április 10-13-ai hétvégén kerül megszervezésre a “Erdélyi Szigethegység 3.0” elnevezésű tavaszi honismereti kerékpáros túránk, melyel folytatni szeretnénk a 2020-ban elkezdett Erdélyi Szigethegység bejárását/tekerését. (tudom-tudom, a túratervben Beszterce szerepel mint helyszín, de hosszabb tervezgetés után úgy láttam, hogy oda inkább terep kerékpárokkal érdemes és ha így van akkor nagyon kevesen lennénk, ezért módosult az útvonal, de…

Kakastaréj – Tőzike túra – felhívás

Március 30.-án, vasárnap, tavaszi kirándulást szervezünk a Kakastaréjra. A cél tavaszi virágok felfedezése és az ismerős tőzike mező meglátogatása. Remélem a jó idő is velünk tart. Miután megcsodáltuk és lefotóztuk a tőzikéket, folytatjuk utunkat a Kakastaréj felé. Az utolsó szakaszon egy kis hóra is számíthatunk még. A csúcson elfogyasztjuk a magunkkal hozott finomságokat, csúcsfotó készül,…

Kirándulás a Szarvaskőre, az egykori Pannon-tenger partján – beszámoló – 2023.03.22

Nagy örömünkre végre napos idő ígérkezett a hétvégi kisbakancsos túránkhoz. A szokásos batizi úti Penny parkolóban gyülekeztek a kirándulásra vágyó gyerekek, felnőttek és kutyusok. Rövid eligazítás után indultunk is a túraútvonalunk kiindulási pontjához, a Tamásváralján levő park/játszótér/pizzázó melletti parkolóhoz. Biztonságos helyen hagyva autóinkat, nagyon rövid aszfaltos út után kellemes emelkedővel haladtunk a napsütötte ösvényen és…

Tavasz a Kőszegremetei szőlőhegyen és Kőszegremetei koszorúzás

Büszkén elmondhatjuk, hogy egy igazi kisbakancsos túra részese volt az, aki Március 16.án velünk tartott, hiszen több gyermek vett részt a kiránduláson, mint felnőtt. Talán a borongós idő miatt elég bátortalanul indult a reggeli találkozó. A parkolóból 9 autóval indultunk el az első uticélunk, a Széchényi obeliszk felé. Ideérve csatlakoztak hozzánk 10 kerékpáros társunk is,…

Kirándulás a Szarvaskőre, az egykori Pannon-tenger partján.

E hét szombaton egy kirándulásra hívunk titeket. Ez a kirándulás is könnyű túra lesz, tehát családbarát, gyerek/kutya/mama/papa jöhet. Találkozunk 09.00 órakor a batizi úti Peny parkolóban (https://maps.app.goo.gl/gNbv3RwNw37KHd996) vagy 10.00 órakor a Tamásváralja(Tamaseni) központjában álló üzlet előtt (https://maps.app.goo.gl/9PPaEtMKDtWTgAM3A), ahonnan utunk a tamásváraljai és halmihegyi szőlők felé emelkedő Hosszúhátra vezet. A túra egyelőre jelzetlen útvonalon vezet, ezért…

Zarándok-Kézfogás a határkő felett

Amikor péntek este értesítést kaptam, hogy vasárnap, 2025. március 2-án, Mezőfény határából indulva és a román-magyar határig gyalogolva lehetőség van résztvenni egy Mária-utas „páneurópai pikniken”, felidéztem magamban azt a néhány útfestési akciót amelyben résztvettem: elindulni, valahol a kijelölt útvonal-szakasz környékén otthagyni a gépkocsit; finoman de határozottan működtetni a kézi fakéreg hántolót, azért, hogy csupán minimális…

Máriautas mini páneurópai piknik

Március 2-án, Vasárnap délelőtt egy “mini páneurópai piknikre” hívunk benneteket a fényi határhoz (ha már szilveszterkor legtöbbünknek ez kimaradt). A Mária Út 13 éve lefestett szakasza a határ és Mezőfény között végre értelmet nyert. Ez alkalomból a máriapócsi Máriautas konferencia/találkozó résztvevői egy oszlopot állítanak fel a K52-es határkőnél. Ekkorra érkeznénk mi is Fény felől gyalogosan,…