2022.08.12-14 – 11. Tisza túra – felhívás

Sziasztok! Idén Augusztus 12-14. között kerül megrendezésre immár 12. alkalommal a Tiszai vízitúra Tiszabecsről Tivadarba, a Tisza legszebb, homokpartokban leggazdagabb szakaszán. Melyet mindenkinek tudunk javasolni, akik egy kellemes hosszú hétvégét, szeretnének eltölteni sportosan a természetben. Kirándulásunk programja és útvonala ugyanaz, mint előző években.

3. Szamos túra

Nem tudom, ki, hogy volt vele, én már túraterv kiíráskor bevéstem a naptáramba a július 9-10 Szamos kajak túrát. Hiszen tavaly is rengeteg élménnyel távoztam, és nem volt ez másképp idén sem. Kalandunk Szinérváralján indult, kompos bácsit kicsit meg is sajnáltuk látva a pirosban pompázó új hidat, ami mellett vízre szálltunk. Szépen felvettük a csapat…

Vigyazó túra – 2022. június 18.

Szombaton, június 18-án, a korai, hajnali 6 órai indulás sem tántoritotta el azt a 38 lelkes túrázni vágyó személyt, hogy a vigyazói túrán részt vegyenek. A Penny parkolóból indultunk, 6 személygépkocsival, környezetkimélő szempontokat (meg üzemanyagárakat is) figyelembe véve optimizáltuk a túra helyszinére való eljutást. Fél tiz tájékán érkeztünk meg a rachitelei Fátyol-vizesés (Valul Miresei) alatt…

Medvehagyma túra a Bükkben

A szombatra beharangozott esőnek köszönhetően, kisebb átszervezéssel, végül vasárnap reggel 9-kor gyülekezett bátor csapatunk a “Restaurantul Tei” vendéglő előtti parkolóban. Induláskor még elég borongós volt az idő, úton a “Pensiunea Popasul Codrenilor” felé pár eső cseppet is kaptunk az autó szélvédőjére. De ez nem szegte kedvünket és jutalmul megérkezésünkre már lassan a nap is előbújt.…

Husveti kincs kereses

Húsvéti nagy kincskeresés

Egy Húsvéti kincskereső játékra hívunk minden 4 és 12 év közötti gyereket. Mivel a maximális létszám 30 fő, ezért kérjük a szülőket, hogy az itt található regisztrációs űrlapon iratkozzanak fel a résztvevő gyerekeikkel. Amit feltétlen hozzatok magatokkal: sportcipő, kényelmes ruházat kiskosár amiben gyűjtik a kincseket A jókedv garantált, de az ügyes kincskeresőket a nyuszi jutalomban…

Kirándulás a Szarvaskőre, az egykori Pannon-tenger partján – 2022 – felhívás

Újabb kirándulásra hívunk titeket, Szombaton(2022.03.26), a Szarvaskőre.  Ez a kirándulás is könnyű túra lesz, tehát családbarát, gyerek/kutya/mama/papa jöhet. Ismét Tamásváralja központjában, a kocsmánál találkozunk, ahonnan utunk a tamásváraljai és halmihegyi szőlők felé emelkedő Hosszúhátra vezet. A túra egyelőre jelzetlen útvonalon vezet, ezért kérjük a túravezetők utasításait szigorúan követni. Utunk első szakaszában az Alszeget érintve, a tamásváraljai…

Hóvirág les a Bükkben – beszámoló

Népes csapatunk a Szatmárhegyi úti Peny parkolóban gyülekezett, ekkor már sejtettem, hogy ma se leszünk kevesen. Rövid eligazítást követően Cuța(Laphegy) településre hajtottunk, ahova kisebb kitérők után sikeresen meg is érkezett az egész csapat. A falu határában egy mellékgerincen, az erdei út szélén parkoltuk le autóinkat. Innen gyalogosan folytattuk utunk, kezdetben egy szélesebb erdei úton, jókedvűen,…

Tőzike les a Bükkben ! – felhívás

Újabb könnyű túrára hívunk titeket, ezúttal a Szatmár környéki Bükk-be. Erdőd – Szakasz útvonalon Cuța (Laphegy) településig autóinkkal megyünk. Kirándulásunk nagyrésze az ébredező erdőn keresztül halad erdei utakon, majd a gerincet elérve kijutunk egy tőzikékkel borított tisztásra. Itt a tavasz hírnökeinek megcsodálása után kezdjük is fa gyűjtést, mert egy nagyobb szünet keretében szalonnasütés következik, ezért…

Kisbakancs túra a Kőszegremetei “hegyre” – beszámoló

Szép idő ígérkezett, így utolsó pillanatban hirdettünk meg egy a túratervünkben(https://szeke.ro/turaterv) nem szereplő, tavaszi könnyű túrát a Kőszegremetei hegyre. Autóinkat hátrahagyva a Kis Muzsdaji tó felé indultunk, a még jeges tó mellett elhaladva a Kőszegremetei hegyet vettük célba. Lábunk alatt már ébredezett a természet, egész Kárpáti Sáfrány mezők alakultak ki. Könnyű túra lévén, többet tudtunk…