Hogy mit is lehetne mondani erről a hétvégéről?
A helyszín nehezen alakult ki, de nagyon jó választás volt. Kellőképpen volt közel Szatmárhoz… de ugyanakkor messze is. Sokan autóval indultak el… de lehetőség adódott a vonatozásra is. Az indulás 16.00 – kor volt pénteken a Szatmári Vasútállomásról… 2 felnőtt és 6 gyerek száguldott majdnem 70km/ órás sebességgel Szinérváraljára… ahonnan 5 kor tovább is indultunk a táborhelyre: Büdössárra. ahol találkoztunk a többiekkel és így mintegy 42 táborlakó verődött össze.
A délután és koraest a sátor állításról szólt a szülőknek és patakászásról a gyerekeknek. A tábortűznél a vacsora elkészítése után sikerült az átázott zoknikat, cipőkée is kiszárítani.
Szombat reggel 10.30-ra sikerült annyira össze szedjük magunkat… hogy elindulhassunk meghódítani a Mike csúcsot.
Feltöltöttük kulacsainkat a közeli forrás vizével és elindultunk.
Állítólag 13 km mintegy 700m szintemelkedéssel volt ez a kis séta, amit a gyerekek nagyon ügyesen, zokszó nélkül teljesítettek. A táborhelyre visszaérve szalonnasütés és fagyizás következett. Este Cristi csodálatos gitár játékával tette hangulatosabbá a tábortűz körüli ücsörgésünket.
A vasárnap reggel, délelőtt pakolászással, lustálkodással, beszélgetéssel telt… de 4 re aztán megérkeztünk Batarcira, ahol egy újabb kaland kezdődhetett.
Követve a “Via Ferrata” táblákat… megérkeztünk kirándulásunk záró mozzanatához… a sziklafal meghódításához….
6-os csoportokban lehetett kipróbálni ezt az újabb kalandot… ami lélegzetelállító látványt nyújtott azoknak aki felértek… végig menetelve a biztonsági felszereléssel.
Összegzésként, csak annyit mondhatok, hogy még-még-még sok ilyen kirándulást és aki eddig csodálkozva csak kívülről figyelte a dolgokat… ne habozzon… vágjon bele és jöjjön…Az élmény minden egyes EKE kirándulás végen…felejthetetlen 

Köszönet mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre: Azoknak akik eljöttek, sok ùj és régi barát volt… jó kis társaság gyűlt össze…Botinak a szervezésért, Bécinek a fotókért, Beànak és Zsoltinak pedig…akik nélkül nem is lehetne elképzelni egy ilyen kalandot.
Lejegyezte: Geiger Melinda