Gyalogos kirándulás a a Trestia tőzeglápokhoz – Kőhát 2020.02.29

Az előző napok csúf időjárásának ellenére is elég szép számmal gyülekeztünk a Penny-parkolójában, túravezetőnk gyors eligazítása után hamar útnak is indultunk. Imitt-amott fagyos volt az út, egy-két helyen köd féle és szürkeség, amikor viszont a helyszínre értünk éppen kezdett ereje lenni a napnak és már látszott, hogy jól döntöttünk mikor a csúnya, szeles, esős napok…

Kisbakancs túrák

Idén bevezetünk egy újdonságot, ezzel is igyekszűnk a gyerekeket a kirándulás és természet szeretetére nevelni. Tehát minden 2-12 éves gyerek számára készítünk egy kis túra füzetecskét melybe bizonyos, előre meghírdetett kirándulásokon / egyébb akcióinkon pecsétet adunk, ami egy pontot ér. Év végéig aki összegyűjt 7 pontot garantáltan egy szép diploma és értékes ajándék részese lesz.…

Gyalogos kirándulás a a Trestia tőzeglápokhoz – Kőhát

Az éves túratervben (szeke.ro/turaterv) meghírdetett “Gyalogos kirándulás a Túrci bányákhoz” az utóbbi napok esőzései miatt elmarad, mivel ez az útvonal most elég sáros, de azon leszünk, hogy ezt még az idén bepótoljuk. Helyette egy másik kevésbé sáros útvonalat néztünk ki az Avas hegységben, a Trestia tőzeglápokhoz, melyre szeretettel várunk titeket. Ez a kirándulás is egy…

Erdélyi Gyopár 2020/1.

Megjelent az Erdélyi Gyopár 2020/1. lapszáma A tartalomból: • Meghívó a XXIX. EKE Vándortáborba • EKEArt – nyolcadszorra • Ökolábnyomok • Honismeret és környezetvédelem – rendhagyó földrajzórák Erdélyben • EKE-osztályok hírei • Bölöni Farkas Sándor nem múló emléke • Az EKE Múzeum értesítője • Erdélyi kisvasutak (1. rész) • A korondi Sóskút, Sópajta A fedőlapon:…

Szatmári EKE-s kalandozások a nagyvilágban 3. – Vetítés

Szeretettel hívunk titeket a Szatmári EKE-s kalandozások a nagyvilágban 3. megálójára, melynek címe: Vitorlással az Atlanti-óceánon: Kanári-szigetektől Martiniqueig Kedves barátunk Szabó D. Zoltán (Zola), biológus, madarász, volt EKE-alkalmazott és önkéntes a Túr Menti Védett Területek gondnoki csapatában mutatja be kalandját az Atlanti óceánon: “A Hargita nevű vitorlás fedélzetén átvitorláztunk a Kanári-szigetektől Martinique szigetére. Az útvonal…

Szezon inditó Mike túra

Január 25.-én szombaton nyitotta meg a Szatmári EKE az idei túráinak a sorozatát. Valószínűleg sokan vágytak már rá, hogy kimozduljanak végre a házból, hiszen a reggeli hideg, ködös idő ellenére több mint 70 túrázó gyűlt össze. Voltak kicsik, nagyok, és az idősebb korosztály is képviselte magát. Miután a parkolóban beosztottuk magunkat, hogy minél kevesebb kocsival…

Évzáró túra – Kisköves – 2019

Az ide évzáró túrán 43-an vettünk rész, gyerekek, felnőttek, kutyák. A túra Kiskövesi sípálya parkolójábol indult, az erdészeti úton haladva jutottunk fel a 1203m magasan fekvő Kisköves csúcsra, eleinte sáros talajon haladtunk de szép lassan felváltotta a hó, még ha pár centis is. A csúcson a Szatmári hegyimentő szolgálat jóvoltábol bemehettünk a védkunyhóba és ott…

Radnai téli túra 2019.11.28-12.01

November 28.-án délután aki Szatmáron a Penny parkolójában járt, annak egy furcsa kis társaságon akadhatot meg a szeme. 14 bakancsba öltözött ember, szokatlanul télies ruhában topogott a langyos esőben. A körülményekhez nem illő szerelésnek komoly oka volt, hiszen téli túrára készültünk, akkor is ha a pillanatnyi időjárás nem kecsegtetett túl sok jóval. Három kocsival indultunk…

Őszi túra a Bixadi kövekhez

Az ereditleg Kanikbanya-Mogosa gyalogos kirandulás módosítanunk kellett, mivel az ösvény több helyen a tél folyamán majdhogynem járhatatlanná vált és sajnos azóta nem lett még kitakarítva, ezért meg kellett elégednünk egy eddig elhanyagolt úticéllal, a Bikszádi kövekkel. A hazajárók is forgattak itt és ők a következő képpen írtak róla: „Bikszád felett magasodik az Avas teteje, a…

Kapnikbánya – Mogosa gyalogtúra

Jövő Szombaton családias hangulatú gyalogos kirándulást szervezünk Kapnikbányárol Mogosára majd onnan egy másik útvonalon vissza Kapnikbányára az autóinkhoz. Közepesen nehéz túra, de például tavaly 28-unkból 13 gyerek volt és teljesítette, szóval nem lesz eröltetett tempó. Úttal együtt 7-8 óráról lenne szó, közepes túra. Szombat reggel 9-kor lesz az indulás kis autókkal a Batizi úti Penny…