26. Mike túra

Vasárnap reggel lelkes kirándulók lepték el a szatmári Penny parkolót. Elindultunk a Boda Osanu vendégfogadóhoz, ahonnan közel 100 túrázó, pontosan 96, mert Boti megszámolta, indult neki a Mike csúcsának. Eleinte együtt haladt a két csapat: a kisbakancsosok és a csúcs csapat. Nemsokára el is készült a nagy csoportkép. A sok gyerek és kedvenc kutyusaik is…

Túrafelhívás – 26. Mike túra

Akik régebben járnak velünk kirándulni, tudják, hogy a Mikére igyekszünk minden Február elején kirándulást szervezni, hát most ezt előre hoztuk és ha jól számolom, ez lesz a 26. Mike túra.   A túra helyszínét autókkal közelítjük meg. Találkozó reggel 8.30-kor a batizi-úti Penny Market parkolójában lesz, ahol elosztjuk a résztvevőket a rendelkezésre álló autók között.…

Évzáró túra a Kiskövesre és Tresztia tőzegláphoz

A ,,töménytelen,, mennyiségű töltött káposzta és egyéb finomságok után, amit a karácsonyi ünnepek alatt elfogyasztottunk, úgy éreztük, hogy egy kicsit ki kell mozduljunk túrázni. Erre nagyon jó alkalomnak tűnt a Tresztia tőzegláp illetve a Kiskövesre tervezett EKE évzáró túra. A megszokott helyen, a Penny parkolóban volt a találka, innen indult a két csapat, annak függvényében…

Évzáró Kisbakancs túra a Tresztia tőzegláphoz vagy a Kiskövesre

Bejgli, töltöttkáposzta és egyéb finomságok szezonját követően egy levezető sétára hívunk titeket a a Tresztia tőzegláphoz vagy a Kisköves csúcsra. Találkozó a Batizi úti Penny parkolóban Csütörtök reggel 09.00-kor, ahol elosztjuk az utasokat, hogy lehetőleg minél kevesebb autóval menjünk, majd autóinkkal a Luna-i fatemplomig hajtunk. Innen két variáns közzül is választhattok: 1. – Könnyű túra:…

EKE Téli magashegyi túra a Retyezátba

“A Retyezát egy olyan hely, ami alapból is rajta volt már egy ideje a bakancslistámon, most pedig, hogy fent voltam elmondhatom, hogy mindent megért ez az élmény. A mi kis expedíciónk, túránk, portyánk, nevezzük, aminek akarjuk szerdán indult mikor este megérkeztünk az indulási pontra és felmentünk a Buta menedékházhoz. Egyben ez volt a túra legnagyobb…

Mert a Mikulások köztünk élnek

Mikulásnap alkalmából partnerségben a Pro Racers meghirdetettünk egy jótékonysági eseményt: – Reggel 08-kor 10 lelkes véradó gyűlt össze a Szatmári vérközpont előtt, ahol ezzel a tettünkkel a betegeket igyekeztünk segíteni. – Majd délután pedig csaknem 40 résztvevője volt a “Bringázz/Fuss a Mikulással” eseményünknek. Ahol 2300 RON-t sikerült összegyűjtenünk a „Segíts te is / Ajută și tu”…

Két keréken Hunyadon – kerékpáros honismereti túra

Hiszem, hogy egy tájegység megismerésének és bejárásának legjobb és leggyorsabb módja a kerékpáros utazás, hisz ez nem annyira fárasztó, ugyanakkor nem suhansz olyan gyorsan se, hogy ne tudnád megfigyelni az embereket, vidéket. Ezért is alakítjuk úgy az éves túratervünket, hogy 2 honismereti bringa túra valahogy beleférjen. Idén a tavaszi túránk Székelyföldet vette célba, a mostani…

Cégénydányádi biciklitúra

Nagyon vártuk az idei cégénydányádi biciklitúra meghirdetését – már csak azért is, mert a tavalyin sajnos nem tudtunk részt venni. Örömmel olvastuk a hét folyamán, hogy elérkezett a várva várt időpont: október 28. Bár egész héten rossz idő volt és még péntek este is zuhogott, optimisták voltunk és hinni akartunk az időjárás előrejelzésének, hogy szombatra…

Őszi Cégénydányádi kerékpártúra – Felhívás

A tavalyi sikerre való tekintettel újból a szomszédos magyarországi Cégénydányádi Kölcsey-Kende kúriához hívunk titeket egy kerékpáros kirándulásra. Időpont: 2023 Október 28, Szombat Szeretettel várunk kicsiket-nagyokat ezért megint 2 csapatot fogunk alkotni. – Első csapat: Találkozó 09.00 kor a Székesegyház előtt. Szatmárról már bringákkal indulunk majd a Magyarországi Szamosbecs-en találkozunk a második csapattal 11 órakor (RO…