Merza Gyula díj – Lajtos Arnold

Hagyománnyá vált az EKE körében, hogy minden évben kitüntetésre jelölhetnek egy-egy tagokot akit az előző évi munkája, tevékenysége alapján megérdemli azt. A kitüntetés célja elismerni és ösztönözni a tagok önkéntes munkáját és önzetlenségét. A Szatmári EKE idén Arnold Edvin Lajtos-t szavazta meg a Merza Gyula díjra, melyet az odaadó szervezői tevékenységért ítélnek oda a tagoknak.…

Cégénydányádi kerékpártúra

A túratervünkben is szereplő kerékpáros kirándulásra hívunk titeket, a szomszédos magyarországi Cégénydányádi Kölcsey-Kende kúriához. Időpont: 2022 Október 22, Szombat Ezen bringatúrán gondoltunk kicsikre-nagyokra, ezért 2 csapatot fogunk alkotni. – Első csapat: Találkozó 09.00 kor a Székesegyház előtt. Szatmárról már bringákkal indulunk majd a Magyarországi Szamosbecs-en találkozunk a második csapattal 10 órakor(RO idő szerint). Innen együtt…

2. Erdélyi Szigethegység, kerékpáros túra

Másodjára került sor az őszi honismereti kalandozásra, ezúttal 11-en verbuválódtunk össze. Több tíz oldal terjedelemben tudnám ecsetelni a történéseket, érdekességeket… helyette röviden: Csütörtök hajnaltól Vasárnap estig, Csucsai biciklis indulással és érkezéssel a Biharfüred -Belényes- Pádis útvonalon teljesítettünk a durván 5000+ szintkülönbséget, ami önmagában nem sok viszont a jelentős hányadú off road szakasz miatt komoly teljesítmény…

Ősz a Kőszegremetei szőlőhegyen – felhívás

Egy Őszi kirándulásra hívunk titeket a Kőszegremetei szőlőhegyre. Ezt a kirándulást úgy tervezzük, hogy maradjon energiánk beszélgetni, őszi tájat csodálni, szalonnát sütni, talán egy vasárnapi sétaként is fel lehet fogni. Mivel könnyű túra, ezért nyugodtan tudjuk ajánlani gyerekes családoknak és idősebbeknek is. (kisbakkancs túra is, tehát a gyerekek pontot gyűjthetnek: https://szeke.ro/kisbakancs ) Találkozó: a batizi úti Peny…

Elsősegély tanfolyam

Frissités – 2022.09.19 ELSŐSEGÉLY TANFOLYAM – PART. 2 Az elsősegély tanfolyam úgy néz ki sikeres ötlet volt, hisz a tegnapi felvívásra 25-en jelentkeztetek, amihez hozzáadódik az első körben jelentkezett 16 személy, tehát 41-en vagyunk. Ez 2 alkalmat jelent, ma lebeszéltem a dokival és nagyon kedvesen felajánlotta az Október 6-ai dátumot is. Szóval a 2 elsősegély…

gombasz-kisbakancstura

Őszi séta és gombászás – beszámoló

Amilyen szomorúan vettük tudomásul, hogy egy betervezett sátorozás elmarad a rossz idő miatt, annyira örültünk, amikor megláttuk, hogy vasárnapra egy kisbakancsos gombászás került be a programba. A szokásos gyülekezőhelyünkön, a Penny parkolóban a borús idő ellenére is jó sok autó összegyűlt, itt lett eldöntve az is, hogy biztonsági okokból a közelebbi, sárerdei erdőt célozzuk meg,…

Őszi séta és gombászás

Ha már a hétvégére tervezett Pádisi túra az esőzések miatt elmarad úgy gondoltuk mégis mozduljunk ki valahova. Ezért vasárnap egy gombászással egybekötött erdei sétára hívunk titeket. Még nem eldöntött melyik erdőt vesszük célba, de addig megpróbáljuk kinézni gombászás szempontjából a legígéretesebbet, hogy ne maradjanak üresek a kosarak és legyen meg a téli zakuszkához a hozzávaló.…

Pádisi csillagtúrák – 2022 – ELMARAD!!! :(

FRISSITÉS!!! – 2022.09.06 Sajnálattal kell bejelentenem, hogy az egész Erdély szerte várható hétvégi heves esőzések miatt a Szeptember 09-11-re tervezett Pádisi túra elmarad. Ugyanakkor azt sem látom, hogy idén lesz-e esélyünk ezt más dátumon megszervezni, mivel úgy az egyesületi, mint a személyes programjaim sűrűek. Bár idén emiatt teljesen elmarad ez a túra, legalább jövőre annál…

A kihagyhatatlan Tisza túra

         Az augusztus mindig kapkodás, tele van programokkal úgy, hogy az ember lánya azt sem tudja, hogy hogy szakadjon ketté. Mégis minden évben van egy biztos program, amit nem tudok, nem akarok kihagyni. A jó öreg Tisza túra.           Eddigi években én is biciklivel tekertem ki a kempingbe. Idén erre nem volt idő, ezért mi…

Országos EKE-elnök választás

Az EKE osztályok képviselőiből álló Országos Vezető Tanács (OVT), az Erdélyi Kárpát Egyesület legmagasabb döntéshozó szerve minden évben a Vándortáborban tartja közgyűlését. Az idei közgyűlés tisztújító közgyűlés is volt egyben, hiszen a régi vezetőség mandátuma lejárt. Külön öröm és megtiszteltetés a szatmári EKE osztály számára, hogy a következő vezetőségbe két tagunk is bekerült, ugyanis Szabó…