Tisza-tó kerékpáros körtúra

Szombat délelőtt Jutka feldobta az ötletet, hogy mi lenne, ha megkerülnénk a Tisza-tavat biciklivel? Neki régi álma volt ez, de nekünk is hamar megtetszett, hiszen mi sem voltunk még. Mivel egy nap alatt hosszúnak és megerőltetőnek tűnt a túra és az utazás is, főleg gyerekekkel, ezért még aznap elindultunk a foglalt szálláshelyre. Késő estére érkeztünk…

Őszi túra a Kakastaréjra

Szeptember 29.-én, vasárnap, gyalogtúrát szerveztünk a Kakastaréjra, amelyre szép számmal gyülekeztek reggel a résztvevők a bányai úti Penny parkolóban. Innen rövid szerveződés után útnak indultunk és a Gutin-hágóig autóztunk, ahol ködös, szeles, hűvös fogadtatásban volt részünk. Autóinkat a parkolóban hagyva kényelmes tempóban elindultunk a klasszikus piros sáv jelzésű útvonalon abban bízva, hogy mire az Ökörmezőre…

X. EKE Tisza túra – beszámoló

A X. EKE Tisza túra is eltelt, szép számban összegyűltünk, hisz adott pillanatban 119-en eveztünk a 30 kenuban. Legtöbben Szatmárról, de sok barátunk csatlakozott Nagykárolyból, Nagyváradról, Kolozsvárról, Nagybányáról, Gyergyóból, Marosvásárhelyről, Magyarországról. Péntek délután 20 kerékpáros vágott neki a 64km-es útnak, mivel a Méhteleki református lelkész még péntek reggel felhívott, hogy tudja, hogy megyünk a Tiszára…

Radnai havasok gerinctúra 2013

Már 5 napja, hogy leereszkedtünk a hegyről és nem tudom, hogy a többi 14 túratársam kikkel még egy hete a Radnaiban kirándultunk hogy érzik, de én még mindig a hegy hatása alatt vagyok. Sokszor eszembe jut, hogy VIIISSSZAAA akarok menni. Ezzel a kis beszámolóval is azt teszem, még ha csak gondolatban is.   style=”margin-left:100px;” Rododendron…