Vigyázó-csúcs túra

A nem túl biztató időjárás előrejelzések ellenére heten vágtunk neki a Vigyázó-csúcs (Vf. Vladeasa) meghódításának. Szombaton 13 órakor elindultunk a 144 km-re levő kalotaszentkirályi szállásunkra. Minthogy valamivel délután 3 óra után megérkeztünk a panzióba, bőven volt időnk egy jó hangulatú beszélgetésre, kockajátékra, kártyázásra, enni-inni és rápihenni a másnapi nehéznek ígérkező erőpróbára. Vasárnap korai kelést követően…

Évzáró túra: Tresztia + Kisköves

A hagyományhoz híven, természetjáróként az év végét is egy túrával zártuk. A célunk a jó öreg Kisköves volt, ami sikerült is, meg nem is. A túra a Kisbakancs túrasorozat utolsó állomása volt, ezért sok kis túrázó jelentkezett a neves napon. Azt tudtuk, hogy nagy hóra lehet számítani, s ezért a Kisköves nehezen teljesíthető, de azzal…

Gyalogos kirándulás a a Trestia tőzeglápokhoz – Kőhát

Kihasználva a tegnapi szép idő adta lehetőségeket, ellátogattunk a Gutin hegységben található Trestia tőzeglápokhoz. Az időjárás az előrejelzéseknek megfelelően kegyes volt hozzánk. A kirándulás számokban: 25 jókedvű túrázó 9km-et tett meg 330 m szintemelkedéssel. Jó csapat, szép idő, csodás helyek. DSC_0958-1000 DSC_0921-1000 DSC_0887-1000 20211204_131453-1000 20211204_130508-1000 20211204_125908-1000 20211204_125857-1000 20211204_125626-1000 20211204_124925-1000 20211204_123901-1000 20211204_121555-1000 20211204_121508-1000 20211204_121446-1000 20211204_120915-1000 20211204_120821-1000…

Minivakáció a Radnai-havasokban

Idén úgy alakult, hogy egy szabadságnap feláldozásával (kivéve az állami alkalmazottakat, akik ajándékba kapták azt a napot) 5 naposra tervezhettük a már hagyományosnak számító december elsejei Radnai-havasok túrát. Mi, a szervezőcsapat gondolkodtunk is, hogy hová lenne érdemes menni ilyen sok napra, hisz a szokásos drágos-völgyi laborház környékén két napnál többet nincs hová túrázni. Így esett…

Kedves szülők, Kisbakancsosok!

       Örömmel jelentjük be hogy egyesületünk sikeresen pályázott a Bethlen Gábor Alapnál a Kisbakancs túrák ez évi támogatására. Csúcshódító kisbakancsosok címmel nyújtottuk be pályázatunkat, hogy év végén a legügyesebb Kisbakancsosokat kellő módon tudjuk díjazni. Összesen 300.000 Ft-ot nyertünk, amelyből 20.000 forintot nyomtatásra és eszközbeszerzésre fogunk fordítani, a többiből pedig sok-sok ajándékot-játékot fogunk venni,…

Kopasz Babony

Őszi kirándulás a Kopasz Bábonyra

Tudjuk, hogy kissé későn szólunk, de hírtelen ötlettöl vezérelve hoztuk meg a döntést, hogy őszi pompájában is meg akarjuk tekinteni a Batarcs község határában emelkedő Kopasz Bábony (Măgura Bătarci) vukáni kúpjának vidékét. A kirándulás kisbakancs túra, tehát a gyerekek pecsétet gyűjthetnek. A batarcsi polgármesteri hivatal parkolójában találkozunk reggel 11 órakor, ahonnan a kék háromszög jelzésen…

Zempléni kerékpáros túra

November 12-14 én szerepel a túratervben, egy Zempléni kerékpáros túra, melyet előre hozok, most hétvégére (Október 29-30), teszem ezt több okból is, elsődlegesen, mikor meghirdettem nem tudtam, hogy a 3. gyerekem születése erre a periódusra várható, másodsorban lehet már nem lesz olyan szép az Őszi táj a Zemplénben. A Programról: Indulás Péntek (Október 29) délután…

Cibles őszi túra

Vasárnap, október 17-én, hajnali hatkor, még a sötétség leple alatt találkozott 23 elszánt, túrázni vágyó ember a Penny parkolójában, innen indultunk a Cibles(Țibleș) hegység meghódítására. Majdnem három óra autózás után leparkoltunk a Cibles erdeszház mellett, majd rövid előkészületek után indulásra készen voltunk. Sétánk kilenc körül indult egy kényelmes erdei úton, majd a bányát elhagyva emelkedni…

Őszi gombászással egybekötött séta a Sárerdőn

Kedves kis bakancsos gyerekek, szüleik és nem csak! Holnap egy gombászással egybekötött őszi erdei sétára hívunk titeket a Szatmár melletti Sárerdőbe. Találkozó 9.30-kor a Sárerdei üdülő övezetben (a tónál) Sétánk várható időtartama kb. 2 óra. Természetesen a résztvevő gyerekeknek jár a kis bakancs pecsét, tehát a pecsétgyűjtő füzetet ne hagyjátok otthon. Esetleges kérdésekkel hívjatok a…

Tövisháti kerékpáros honismereti túra

Október 9.-én, szombaton került sor a tövisháti kerékpáros honismereti túrára Koncz Géza vezetésével. 14 fős csapatunk, amelyet 4 váradi, 1 budapesti és 9 szatmárnémeti bicajos alkotott, gyönyörű napsütésben Bogdánd régi piacteréről indult. Rövid tekerés után meg is érkeztünk az első megállónkhoz, a Sipos László tájházhoz ahol a névadó özvegye, Mária néni várt minket. Érdekes dolgokat…