Eke Országos Vezetői Tanács – Tusnádfürdő – 2025 Április 5-6
Hétvégén az Erdélyi Kárpát Egyesület – Országos Vezetői Tanácsán vettünk részt, melyet hagyományosan tavasszal tartanak meg és ott ahol az az évi EkE vándortábor helyszíne is lesz, vagyis idén Tusnádfürdőn, a házigazdánk pedig a Csíkszéki EkE volt.
Mivel a Szatmári EkE taglétszáma 170 fő, ezért egyesületünk 5 küldöttet delegálhatott, Gyávol Judit, Szabó Katalin, Kovács-Kuruc Szabolcs, Lajtos Arnold és jómagam képviseltük egyesületünket.
Péntek este érkeztünk meg szállásunkra.
Péntek este érkeztünk meg szállásunkra.
Gyűlés:
Szombat reggel volt megtartva az Országos vezetői gyűlés, itt a tagszervezetek beszámoltak a 2024-es évi tevekénységeikről, illetve több napirendi pontot is megvitattunk.
A gyűlésen az Erdélyi Mária Út vezetősége is képviselte magát, ahol három tagszervezetet is kitüntettek, hisz e három szervezet sokat tett az Erdélyi Mária Útért, így a Csíki és Vásárhelyi EKE mellett a Szatmári EKE-t tüntették ki!
Ők is megemlítették és én is itt külön kiemelném, hogy Havas Tamás tagtársunk volt a Erdélyi Mária Út egyik mozgatórugója, köszönjük Tamás!
A gyűlésen még szó esett az EkE várról Várfalván, az ott zajló és zajlott munkálatokról, egyéb észrevételekről, ötletekről, Erdélyi Gyopár folyóiratunkról.

Vándortábor:
A gyűlést követően Szabó Károly a Csíki Eke elnöke körbevezetett a Tusnádfürdői kempingben, megmutatta a sátorhelyeket, közösségi tereket, mit hova képzelnek el stb.
Ez alkalomból mi kinéztünk és lefoglaltuk a Szeké-nek 6db 2 személyes faházikót az előttük lévő sátrazásra alkalmas nagyobb területtel, ami az Olt parton van és árnyékos.
Ez a rész lesz a Szatmári EKE főhadiszállása, nagy közösségi pavilonnal együtt, a 32. Tusnádfürdői Vándortáborban (2025. augusztus 5–10.)
Aki teheti írja be a naptárába és jöjjön, jó lesz !!!
Lesznek túrák mindenkinek, könnyű-, nehéz-, magashegyi-, szekeres-, bringás-, honismereti-, gyerektúrák.
A medvéktől pedig nincs mit tartani, elbeszélgettünk helyiekkel és megerősítették amit én is tudtam, hogy csaknem 3 éve teljesen eltűntek a medvék a városból.
A táborban pedig sok-sok program lesz kicsinek és nagynak, ami lehet ettől is fontosabb az-az, hogy együtt lehetünk!!!
A tábori szemlét követően, Szombat délután a Szatmári Eke megmutatta, hogy szakadó esőben is lehet túrázni és felmentünk a táborhely felett magasló Sólyom-kő sziklához. Ahonnan gyönyörű panoráma nyílik Tusnádfürdőre, egy rövid túra, majd augusztusban ejtsétek meg ti is
Vasárnap pedig irány haza, útközben az útba eső Marosvécsen tartottunk egy rövid szünetet, hogy eleink emlékének is adózzunk. A Kemény család kastélykertjében sétálva megtekintettük Wass Albert sírját és Kós Károly művét, a helikon asztalt, mely Kuncz Aladár emlékét örökíti meg, aki az Erdélyi Helikon egyik megteremtője és szerkesztője volt.

Jó volt együtt lenni más Eke Osztályok tagjaival, beszélgetni, látni, náluk hogy zajlanak a mindennapok.
Bartha Botond – Zsolt
Bartha Botond – Zsolt