Október elején a tagok kérésére elsősegélynyújtó tanfolyamot szerveztünk a Református Líceum által kölcsönadott osztályteremben, köszönet érte Poti Eduard igazgatónak!
A nagy érdeklődésre való tekintettel (több mint 40 résztvevő!) két egymás utáni nap is (ötödikén és hatodikán) tartott dr. Heinrich Otto előadást arról, hogy milyen alapvető dolgokra érdemes figyelni, bármilyen sérülés esetén, túra közben vagy akár a mindennapi életben.
A résztvevők rengeteg hasznos tudással és még több kérdéssel távoztak.
Az előadást szinte nem lehetett leállítani. Özönlöttek a kérdések a doktor úrhoz s érződött, hogy mindenki számára ez egy fontos téma, tehát lesz még folytatása.