A hagyományhoz híven, természetjáróként az év végét is egy túrával zártuk. A célunk a jó öreg Kisköves volt, ami sikerült is, meg nem is. A túra a Kisbakancs túrasorozat utolsó állomása volt, ezért sok kis túrázó jelentkezett a neves napon.
Azt tudtuk, hogy nagy hóra lehet számítani, s ezért a Kisköves nehezen teljesíthető, de azzal nem számoltunk, hogy tervünket a természet felülírja. Az álmos indulás után, Lunaforrásra érve láttuk, hogy az előző napi ónos eső és hó keveréke nagyon csúszósa tette az utat s a kocsikkal nem tudunk felmenni a sípálya aljáig. A Kisköves ennek fényében esélytelenné vált, úgyhogy gyors újratervezés után nekivágtunk a Tresztia (Trestia) tőzegláp körtúrának.
A társaság egy kis része, öt személy Nagykárolyból itt különvált. Ők kitartóan nekivágtak a Kövesnek. Csodás időt kaptak és bár a csúcsélményért meg kellett küzdjenek, eredményesen zárhatták a napot.
A csapat nagyobbik része, negyvenegy fő – szülők és gyerekek – szintén egy jó napot zártak. Csodás tájban és napsütésben élvezkedtünk. Ha még ez nem lenne elég, a pihenők alatt előkerültek a karácsonyi morzsa falatok, finom teák, italok, amelyek mindenkit elégedettséggel töltöttek el. A nap fénypontja persze a hógolyózás és a szánkózás volt. Volt pályaépítés, versengés, sikítás, kipirult arcok és sok kacagás. Tökéletes hangulatban zártuk az idei túraszezont is.
Végezetül pár mondat a kisebbik csapat részéről.
“Kissé felemás érzésekkel tölt most el minket ez a túra. Egyrészt a Kis-Köves felé menni a gyerekekkel valóban merész vállalkozás lett volna, a csúcsig egészen biztos, hogy nem lehetett volna eljutni velük, így mindenképp jó döntés volt az útvonal változtatás, de mégis szomorúak vagyunk egy kicsit hogy különvált a társaság és nem lehettünk részesei a nagy csapatnak, jó hangulatnak, pezsgőzésnek, de ezúton is mindenkit üdvözlünk és Boldog Új Évet kívánunk!
Másrészt mivel egyikünk sem volt még télen a Kis-Kövesen, nagyon vágytunk rá, hogy megnézzük a téli arcát is, így nagyon örülünk, hogy feljutottunk. Mivel kevesen voltunk talán nálunk nem voltak olyan nagy beszélgetések és kicsit csendesebbek voltunk, de a hangulat töretlenül jó volt még akkor is, amikor a helyenként jóval térden felül érő hóban kellett az első nyomokat taposni és így kellett araszolni a csúcs felé. Kicsit nehéz volt, de mindenképpen kárpótolt -még az erdőben- egy óriási bagoly (a madárszakink szerint Uráli bagoly) felséges röpte a közvetlen közelünkben, aztán a sok köd után kiérni a felhők fölé, a szikrázó napsütés és csodálatos látvány.
Bár sajnos, mint Boti mondta nem túrázhattunk együtt, örülünk a szervezésnek és köszönjük.”
