Az előző napok csúf időjárásának ellenére is elég szép számmal gyülekeztünk a Penny-parkolójában, túravezetőnk gyors eligazítása után hamar útnak is indultunk. Imitt-amott fagyos volt az út, egy-két helyen köd féle és szürkeség, amikor viszont a helyszínre értünk éppen kezdett ereje lenni a napnak és már látszott, hogy jól döntöttünk mikor a csúnya, szeles, esős napok után mégis elindultunk.
A túra egyáltalán nem volt megterhelő, teljesen gyerekbarát volt, minden gyönyörűen havas. Igazából egy jó hangulatú beszélgetős, nem sietős, napos, szombati séta volt kisebb pihenőkkel, uzsonnával, teával, napfürdőzéssel. Helyenként elég sok és elég jó minőségű hó volt, a gyerekek nagy örömére, mert ahol ilyet és kisebb-nagyobb lejtőt találtunk, ott hosszabb szünetet tartottunk, hogy szánkózhassanak. A gyerekek a szánkózásnak, a felnőttek pedig a gyerekek szórakozásának örültek. Egyes helyeken, ahol a nap jobban érte, leolvadt a hó, de a tavaszi virágzás még nem indult meg, még kitart a tél.
Az ereszkedés gyorsan ment, így elég hamar visszaértünk autóinkhoz és a szombat délutánból még jócskán maradt akár más elfoglaltságra is, vagy pihenésre.
Köszönjük a túravezetést Barkász Gábornak.
Orosz János