Népes csapatunk a Szatmárhegyi úti Peny parkolóban gyülekezett, ekkor már sejtettem, hogy ma se leszünk kevesen. Rövid eligazítást követően Cuța(Laphegy) településre hajtottunk, ahova kisebb kitérők után sikeresen meg is érkezett az egész csapat.
A falu határában egy mellékgerincen, az erdei út szélén parkoltuk le autóinkat.
Innen gyalogosan folytattuk utunk, kezdetben egy szélesebb erdei úton, jókedvűen, gyerekzsivajjal kisérve, de ahogy utunk emelkedni kezdett a zsivaj eltűnni látszott, hisz már az erő beosztására kellet figyeljen a sok apróság.
A széles erdei utunk ekkora ösvényé keskenyedett és immár libasorban haladtunk a szép bükkös erdőn keresztül. Az erdei táj hangulatába belefeledkezve hamar el is telt ez a nem túl hosszú mászás és azon kaptuk magunkat, hogy kint is vagyunk a Bükk gerincén. Itt sajnos a szél élénkülni látszott, de nem szegte kedvünk, hisz a szikrázó napsütés kárpótolt. Igaz, hogy “Tőzike les”-nek indult, de “Hóvirág les”-é avanzsált, sőt ezeken túl sok Kakasmandikó (Erythronium dens-canis) és Tavaszi Csillagvirág (Scilla bifolia)-ot is láthattunk.
A gerincen még 1km-nyi hullámos séta várt ránk és végcélunkhoz értünk, hisz körös körül az avart megannyi tavasz hírnök döfte át. A hóvirágtakarót egy tisztás követte ahol nagyobb pihenőhely volt kialakítva, 2 nagy fedett asztallal és padokkal.
Itt egy hosszabb szünetet tartottunk, igaz a nagy szél sokunk kedvét elvette a szalonnasütéstől, így megelégedtünk a sületlen szalonnával is. Na de voltak hajthatatlan kitartó túrázók is közöttünk, akik csak felszítottak egy tűzrakó helyet, így a szalonnájuk mellett sok pille cukor is nyársra került.
Pihenőnk alatt a Bükk máramarosi lejtőjére és átellenben a Gutinra nyílt kilátásunk.
Mielőtt tovább indultunk, elkészítettünk egy csoportképet, ehhez széles látószögre volt szükségünk, hisz 130 ember kellett beleférjen és még a kutyákról nem is beszéltem.
A fotó után már indultunk is, körtúra lévén, egy másik úton, de itt is egy szép erdei ösvényt követve kacskaringóztunk vissza és 14 óra körül már búcsúzkodtunk is az autóinknál.
Köszönet nektek, hogy velünk voltatok és megtettétek velünk ezt csaknem 10km-nyi sétát a maga 400m-es szintemelkedésével. Ugyanakkor gratulálunk annak a 45 gyereknek is akik zokszó nélkül, néha zsibongva, néha fogat összeszorítva, de megcsinálták.