Az idei, immár kilencedik, tiszai kenutúra augusztus 10-12 között került megszervezésre.
Péntek estére érkezett meg a résztvevők nagy része a szatmárcsekei Napsugár kempingbe.
A nagyon sportosak kerékpárral kerekeztek ide: Nagykárolyból hárman a 75 km-es, míg Szatmárról tízen teljesítették az 55 km-es távot.
Dorottya kerékpáros utánfutóban élvezhette szülei egyik kedvenc sportját.
Többségében autókkal érkeztünk a helyszínre.
Mentségünkre szóljon, hogy a kerékpárosok csomagjait is kellett vigye valaki.
Örömmel köszöntöttük egymást és örültünk a viszontlátásnak, majd felhúztuk sátrainkat.
A tábor hátsó egyharmadát be is laktuk rendesen.
Sokan nemrég találkoztunk az EKE vándortáborban, úgyhogy volt bőven megbeszélnivalónk.
Színes volt a népes társaság, hiszen jöttek a vízimádók Vásárhelyről, Váradról, Nagybányáról, Kolozsvárról, Gyergyóból, Nagykárolyból és Szatmárról is.
Akik egyszer belekóstoltak a tiszai kenutúrába, azok rendszeresen visszajárnak.
Vidám beszélgetős, koccintgatós hangulatban telt az este.
Még egy esti, éjjeli hangulatos és lámpafényes fürdőzésre is sor került.
Megcsodáltuk Kláráék új lakókocsiját és tervezgettük, hogy házavató bulit kellene tartani benne…ami végül valamiért elmaradt.
Lehet azért mert túl sok volt a program.
Szombat reggel 9-kor kezdődött a túranap.
Buszokkal elvittek minket Tiszabecsre, ahol vízre tettük a kenukat, mégpedig összesen 21-et.
Általában 4-en ültünk egy hajóban, de volt néhány 3 személyes hajó is.
Boti csapatokra osztotta flottát, hogy könnyebb legyen követni és figyelni a társaságot.
Mindegyik csapatnak volt egy kapitánya, a miénknek még kapitányi sapkája is.
Négy hajó alkotott egy csapatot, akik lehetőleg együtt kellett maradjanak, hogy ha bárkivel gond van, akkor lehessen segíteni.
Ezen kívül sokszor összekapaszkodtunk és együtt csorogtunk lefelé, miközben jól szórakoztunk egymás viccein és ötletein.
A borulások az idén sem maradtak el, de szerencsére senkinek sem lett komolyabb baja belőle.
A többiek pedig megnyugodhattak, hogy megvolt a bemutató a Tiszának, bár sosem lehet tudni, hogy ki a következő.
Még egy kürtös is akadt a flottában, aki időnként hallatta kürtje hangját.
Az út első szakasza kicsit izgalmasabb, sok kanyarulattal, váltakozó vízmélységgel, kisebb vízbukókkal, sodrásos helyekkel.
Folyamatosan figyelni kell a víz alatti huncutságokat, farönköket, amik nagy meglepetéseket és borulásokat okozhatnak.
Ez főleg a hajó orrában fészkelő megfigyelő szerepe.
Mivel szépen kitisztult az idő, többször megálltunk jó homokpadoknál fürödni és összegyűlni.
Igazán kellemesen meleg, tiszta és nem túl mély a víz ezeknél a helyeknél.
De azért erős sodrású, úgyhogy a gyerekeknek és a kevésbé jól úszóknak kötelező és biztonságos a mentőmellény használata.
Valamint nem ajánlatos túl mélyre beúszni, mert a sodrás miatt nehéz visszaérni a partra.
Minden évben hallani a hírekben, hogy a Tisza bizony szedi óvatlan és figyelmetlen áldozatait.
Ezért kell egymásra fokozottan figyelni és a lazulás mellet is folyamatosan résen lenni.
Erre a napra 25 kilométer volt a teljesítendő táv.
Kedvenc kikötőhelyünk a Túr folyó nagybukó gátja, ahol finomakat lehetett enni és jó hideg söröket és fröccsöket inni.
Nagy bánatunkra az ismerős, jól működő büfé nyomtalanul eltűnt, emiatt hoppon maradtunk.
A helyzetet Geri hecsedli-lekváros puffasztott rizskarikái mentették meg, hálásak vagyunk érte.
A gáton sem folyt le a víz, ahol régebben fürödni szoktunk, így csak Szabó Laci csobbanásait csodálhattuk meg, aki itt érte utol a csapatot.
Sokan ki sem kötöttek szomorúságukban.
A hátralevő távot sikeresen megtéve érkeztünk meg szatmárcsekei kempinghelyünkre.
Az est fényét a töltött káposzta nagy mértékben emelte, ami mindenkinek nagyon ízlett, némi sörrel és fröccsel leöblítve az igazi.
Találkoztunk magyarországi barátokkal is, akikkel pár éve rendszeresen összefutunk itt.
Mivel nagy csillaghullás volt beígérve, sokan kifeküdtek a vízpartra és számolgatták a hullócsillagokat, abban reménykedve, hogy egy-két kívánságuk pluszban teljesül.
Vasárnap a mi partunkról indult a kenukaraván, így csak kényelmesen fél 10-kor szálltunk vízre, a szokásos csoportkép elkészítése után.
Aznapi célpontunk Tivadar volt, csak fele táv, 14 kilométer.
Csendes, sima, napsütötte vizen suhanhattunk és élvezhettük a békés folyó és táj látványát.
Még egy őzikét is láttunk, amint lejött inni a vízhez és néhány szürkegémet, amint tovarebbentek.
Jót labdáztunk, labdával kacsáztunk, már akinek ment, egy szép, homokos vízpartnál.
A gyerekek is nagyon élvezték a vizet, bátran játszottak közelünkben.
Jó dolog, hogy kiskorban megszeressék a vizet és hogy később ne féljenek tőle.
Hamar eltelt az idő, már 1 óra körül kikötöttünk Tivadarnál, a strand alatt.
De előtte még megcsodáltuk a vakmerőbb csapattagok liános ugrásait.
Meg persze bátorítottuk őket.
Lemostuk, kitöröltük a kenukat és felvittük a partra, ahol átadtuk őket.
A vendéglőnél hosszú ideig kellett várakozni a rendelt ételekre, mert nehezen győzték elkészíteni a sok rendelést.
3 előtt jött a busz, ami visszavitt a kempinghez, épphogy elértük.
Innen aztán ki jobban, ki kevésbé sietve szedte össze sátrát, csomagolt, még fürdött egyet és indult haza búcsút intve egymásnak.
Az idei 9. Tisza-túra remekül sikerült ismét!
Hála mindezért, elsősorban Botinak, aki évről-évre lelkesen szervezi, rendezi és összehozza az egészet!
Nagyon szépen köszönjük, Boti, hogy megint eltölthettünk együtt egy kellemes, élményteli hétvégét a Tiszánál!
Hálásak vagyunk a szép nyári időért, a finom falatokért és italokért és azért, hogy megint együtt lehettünk és együtt evezhettünk!
Katalin
