Idén is mint annyi év óta, ellátogattunk Kőszegremetére a Széchényi obeliszkhez, ahol az 1848-as szabadságharc hőseinek emléke előtt tisztelegtünk.
A teljes csapat 3 módon közelitette meg a koszorúzás helyszínét. Voltak akik Szatmáron 07,30-kor találkoztak a székesegyház előtt és innen bringáikkal tekertek a célig. Mások vonattal vitték Szinérváraljáig drótszamaraikat, majd Avasújvárosban futottak össze a Szatmárról érkező bringásokkal.
A legnépesebb csapat autóval érkezett, mivel ők a koszorúzást követően bejárták a Kőszegremetei szőlőst.
A teljes csapat 11 órakkor találkozott az obeliszknél, ahol megkoszorúztuk azt és elénekeltük a Himnuszt. Ezt követően a kerékpárral érkezők folytatták útjukat érintve Kányaházát, Túrterebest, Túr mentét, végezetül Mikola irányából érkeztek vissza Szatmárra, csaknem 120 km-t téve meg.
A kisautókkal érkezők a Kőszegremetei pálinkafőzőnél hagyva járműveiket elindultak a szőlősbe, eleinte sárosabb szekérúton haladt a társaság, de nem volt panasz, még a résztvevő 25 gyerek sem lázongott, talán hozzá vannak ők már szokva. A gerincre felérve szárazabb lett az út és pár száz méter megtétele után el is jutottunk Sike Laji bá szőlőséhez, ahol egy szalonnasütéssel egybekötött nagyobb pihenőt tartottunk.
Itt míg a szülők sütöttek, beszélgettek a 25 gyerek zsivajjal töltötte meg szőlőst, önfeledten játszottak, szaladgáltak, viháncoltak, edzették a fa nyársakat a tűzben.
Az elemózsia elfogyasztását és a kedves szomszéd finom házi borának megkóstolását követően mindenki ügyesen összeszedte a cuccait, külön figyelmet fordítva arra, hogy ne hagyjunk semmit hátra, hisz amit feltudtunk hozni, azt sikerül levinni is. Záró akkordként még a gyerekek megkapták a megérdemelt kis bakancs pecséteket a pontgyűjtő füzetjeikbe.
Egy másik úton fordultunk vissza, itt présházak között vezetett az út. Megtekintettük a 100 éves prést, megkóstoltuk a szépen kiépített hidegvizű forrást, de leginkább az ébredő tavaszi természetben gyönyörködtünk.
Az autókat elérve búcsút intettünk egymásnak és ki-ki elindult vissza a nagyvárosba.
Úgy gondolom, hogy úgy a kerékpárosok, mint a gyalogtúrázók is egy tartalmas szombat délelőttöt tudhattak maguk mögött, ahol a kellemest a hasznossal kötötték össze.
Mi így emlékeztünk meg hőseinkről.
Túravezető: Szabó Katalin, Bartha Botond – Zsolt
Lejegyezte: Bartha Botond – Zsolt