Az EKE Vándortábor túralejárás dömpingje után a szeptemberi hónapban az időjárási körülmények miatt sajnos el kellett halasszunk, illetve lemondanunk több túraprogramot. Igy nagyon örültünk, hogy végre kimozdulhattunk a természetbe. A jó idő és a csodálatos őszi táj megadatott. Október 13- án, vasárnap reggel 17-én találkoztunk a már klasszikussá vált batizi úti Penny parkolóban, ahol rövid tanácskozás és a kocsikba való szétosztás után elindultunk úticélunk, a Kapnikbánya feletti Neteda hágó felé. Bő másfél órai út után túránk a fent emlitett hágó, pontosabban a Cavnic tábla mellett kialakittott parkolóból indult. A megszokott rövid készülődés után nekiindultunk úticélunk felé, mely a Plesca (Neteda) csúcs meghóditása volt. Az eredeti leiráshoz képest úgy döntöttünk, hogy nem élünk a körtúra lehetőségével, mivel nagyon sok időt (2 és fél órát) vesztettünk volna a kocsilogisztika miatt. Igy az egy klasszikus oda-vissza túrává alakult. Egy rövid emelkedő után, sűrű erdőben elértük a főgerincet mely a kapnikbányai sipályák felett halad részben. Itt keleti irányban követtük a gerincet, hullámvasút érzéssel társitva, fel-le érzéssel társitva a piros sáv ösvényen haladtunk. Itt már szép kilátópontok is megjelentek, az az erdő között füves réteken vezetett útunk. Közben jöttek-mentek a felhők, reménykedtünk, hogy mire elérjük a csúcsot kitisztul az idő. 2 és fél óra elteltével elértük az 1322 méter magas Plesca (Neteda) csúcsot, ahol erős szél fogadott, teljesen felhőben voltunk. A hagyományos csoportkép elkészitése után egy szélvédett helyre húzódtunk, ahol elfogyasztottuk uzsonnánkat. Ez idő alatt a felhők elvonultak és beállt az időjósok által jelzett szép idő. Visszatérve a csúcsra már gyönyörű kilátás fogadott, a Lápos völgye, Gutin, Rozsály, Kőhát , Máramarosi havasok és a társcsúcs, a Priszlop is szépen látszott, a csodálatos őszi szinekről nem is beszélve. A csúcsról visszafele vettük az irányt, a Neteda réten még tartottunk egy rövid rögtönzött földrajzórát, ha véletlenül kimaradt volna valami a felsorolásból, egy-két távolabbi csúcs megemlitése, betájolása a messzeségben. Immár egy lassúbb tempóban, gyönyörködve a tájban és a napsütésben 16.00 órára visszaértünk autóinkhoz. Visszautunk során megálltunk egy kávéra, levesre, palacsintára, ki-ki izlése szerint a bajfalui Hanul Teilorba.
A túra számokban:
- 17 résztvevő, 2 kutya, 14 kilométer, összesen 1000 méter szintkülönbség (fel-le), 5 és fél óra össztúraidő, jókedv, beszélgetések, szinkavalkád, D-vitamin, friss levegő ( a csúcson talán túl friss is volt)
Lejegyezte Kovács Kuruc J. Szabolcs
A túrát vezették Kovács Kuruc J. Szabolcs és Andrea
































