Most vasárnap (márc.12) lesz az éves eseménynaptárban is meghirdetett hagyományos Széchenyi emlék túránk Kőszegremetére.
Ahol megemlékezünk Március 15-ei hőseinkről és megkoszorúzzuk a Széchenyi obeliszket.
Ahol megemlékezünk Március 15-ei hőseinkről és megkoszorúzzuk a Széchenyi obeliszket.
Három lehetőség közül is lehet választani:
- Kisautókkal is ki lehet jönni Kőszegremetére és megemlékezni eleinkről, amennyiben nem áll módotokban kitekerni. 11 órakor találkozunk a Széchenyi obeliszknél.
- A szatmári vasútállomáson találkozunk 7.45-kor. Lehet utazni a 08.08-kor induló R4313-as vonattal Szinérváraljáig, érkezés 09.08-kor. Innen csak 16 km-t kell pedálozni Avasújvároson keresztül Kőszegremetéig. Majd onnan visszatekerni a 16.45-kor induló vonathoz Szinérváraljára, ami 17.38-kor érkezik Szatmárra.
- Szatmáron találkozunk a Székesegyház előtti parkolóban 07.30 órakor, innen eltekerünk Avasújvárosba(42km), ott 10.30 órakkor találkozunk a vonaton érkezőkkel és együtt tekerünk Kőszegremetére. A koszorúzás után hazatekerünk:
Kányaháza – Kisgérce – Túrterebeshegy – Túrterebes irányába, majd a Túr bal parti aszfaltozott töltésén a Berki-halastavak mellett Újberek – Újmikola – Mikola – Sárerdő érintésével vissza Szatmárra.
Összesen: 112km
Útvonal: https://en.mapy.cz/s/gecolujate
Kérünk mindenkit, aki csatlakozik, előtte ellenőrizze le a kerékpárját, hogy ne érje kellemetlenség, legyen mindenkinél bukósisak, lámpa előre + hátra, láthatósági mellény, foltszett.
Túravezető: Bartha Botond-Zsolt (0743-419443)
Mindenkit szeretettel várunk!