Hagyománnyá vált az EKE körében, hogy minden évben kitüntetésre jelölhetnek egy-egy tagokot akit az előző évi munkája, tevékenysége alapján megérdemli azt. A kitüntetés célja elismerni és ösztönözni a tagok önkéntes munkáját és önzetlenségét. A Szatmári EKE idén Arnold Edvin Lajtos-t szavazta meg a Merza Gyula díjra, melyet az odaadó szervezői tevékenységért ítélnek oda a tagoknak. Köszönjük szépen Arnold, hogy ennyire tevékeny és segítőkész tagja vagy Az EKÉ-nek!
Lejjebb Arnold laudációját olvashatjátok:
“Lajtos Arnold Edvin 1974 március 22.-én látta meg a napvilágot. Feleségével, Enikővel van egy közös gyerekük, Ákos. Bár csak 2020 óta EKE tag, az utóbbi években oszlopos feladata volt a TDT kerékpár és futóverseny megszervezésében. Évről évre egyre többet, egyre nagyobb lelkesedéssel segédkezett a verseny előkészítésében, lebonyolításában. Ahogy csatlakozott az egyesületünkhöz, szinte azonnal mély vízbe ugrott. Félelem és visszakozás nélkül vágott bele különböző biciklis túrákba, nem csak résztvevő, hanem szervezőként is. Az ő szervezése alatt került megrendezésre a Koltó környéki biciklis túra, a Szarvaskő gyalogos túrát és a Szilágysámsoni biciklis túra, továbbá az idei évben még két biciklis túra szervezését vállalta be.
Ismertem őt, mielőtt be nem iratkozott volna az EKÉ-be, de sokat nem tudtam róla elmondani. Meglepetés volt számomra a jelentkezése és lelkesedése. Tudni kell Arnoldról, hogy nem volt mindig ennyire sportos, aktív ember.
Egészségügyi megfontolásból, először az egészséges táplálkozást építette be az életébe, ezt követte a biciklizés. Először csak a töltésen, azután az aszfalton, most pedig boldog monti tulajdonos. Ahogy változott az életmódja, változott az érdeklődési köre, baráti társasága. Látta, hogy mennyire fontos, hogy a családját is bevonja a sportos életmódba. Először jöttek a közös tekerések majd a szépen lassan a túrázásba is belekóstoltak.
Csendes, dolgos ember, de ha egy kicsit elbeszélgetsz vele rájössz, hogy tele van meglepetésekkel. Rengeteg, helyen élt és dolgozott is, és minden területen megállta a helyét. Sosem félt a kihívásoktól, az újításokról és a munkától. Példaértékű az, ahogy Arni tudatosan, vállalkozó szellemmel és sok munkával változtatta meg saját és a családját életét is.”