Ősz a Kőszegremetei szőlőhegyen – beszámoló

Reggel 9 óra környékén kezdtünk gyülekezni a Szatmári Peny parkolóban. Sok ismerős arc, gyerek és eb. Már ekkor borítékolható volt, hogy szép számmal leszünk ezen a túrán is. Egy gyors, eligazítás, ahol megbeszéltük, hogy hol tesszük le az autókat és már indultunk is Kőszegremetére.
50km autókázás után elértük a Kőszegremete szélén, a szőlős aljában található pálinkafőzőt. Itt autóinkat hátrahagyva elindultunk a szekérúton, mely felemelkedik a szőlősbe.
Márk-Nagy Ágota készült egy játékkal a gyerekeknek mellyel jobban megismerhetik a őket körülvevő élővilágot. Ezért pár méter megtétele után meg is állítottuk a csapatot, hogy a kicsikkel és szüleiikkel ismertessünk a játékszabályokat. Őket ezzel jóformán a teljes kirándulásra lekötöttük, hisz a szalonnasütésig, több dolgot kellett begyűjtsenek, amit majd be is kellett mutatniuk. Innentől gyerek csapatok keresztezték utunk, kik egyik kőrakástól a másik bokorig és így tovább szaladgáltak.
Kirándulásunk első fele az erdőben kanyargó szekérúton vitt fel, míg el nem értük egy köves/poros utat, mely a kányaházi tó irányából Pallaghegy fele képezi a Kőszegremetei szőlőhegy gerincét.
A kereszteződésben jobbra fordultunk, hogy eljussunk a gerinc jobb végében lévő Kányaházi tó szélét alkotó erdőig. Ezen a szakaszon több helyen is szép panorámánk nyílt az Avasi medencére. Elérve az utolsó présházakat megfordultunk és a gerinc másik vége felé vettük az irányt, ahol elhunyt Sike Lajibácsi présháza is áll. Ide terveztük a szalonnasütést is.
A házhoz érve munkához is láttunk, 52 ember sürgött-forgott, voltak akik a tűzrakásban segédkeztek, mások nyársat vágtak, zöldséget pucoltak, kenyeret készítettek… a gyerekek pedig a játék végét jelentő bemutatóra készültek.
A szalonnasütésnél újfent megtapasztalhattuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.
Elemózsiánk elfogyasztása után kisebb pihenő majd elkezdtük a szedelőzködést.
A csapat egy kisebb része úgy döntött, hogy ők a kis Muzsdai tó irányába ereszkednek le és a sofőrökkel le is beszélték, hogy itt vegyék fel őket. Sajnos, mivel ők hamarabb indultak, a csoportképről lemaradtak, hisz erre sajnos csak későn gondoltunk.
A csoportképet követően megkezdtük az ereszkedést a helyiek által csak ganéút-nak nevezett “úton”, amit egy negyed órás séta követett szőlősök és gyümölcsösökben és már meg is pillanthattunk az autókat. Itt egy villámelhatározást követően úgy döntöttünk, hogy záróakkordként még ellátogatunk a falu felett álló Domokos-dombon lévő emlékoszlophoz. Ezt a Széchenyi-obeliszket 1861-ben, a legnagyobb magyar halála után emelte az erdélyi arisztokrácia. Érdekessége, hogy Erdélyben ez az első kültéri Széchenyi-emlékmű.
Itt még egy utolsó csoportkép az immár lemorzsolódott létszámú túrázókkal, búcsú és irány haza.
A résztvevőket elnézve és velük elbeszélgetve úgy gondolom, hogy egy újabb kellemes kirándulást sikerült összehoznunk, ahol szép tájakat csodálva és kellemes emberekkel elbeszélgetve kitudtunk kapcsolni és ez volt a cél.
Köszönet mindenkinek, hogy eljöttetek!