Furcsa látványt nyújthattunk az István téren ma reggel, 22-en csapódtunk össze drótszamarainkal, hogy bejárjuk a frissen megnyitott kishatárokat.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz ha meleg nem is volt, de legalább jórészt napos időben csodálhattuk a fagyos tájat.
Első megállónk Szárazberken volt, ahol egy kávé mellett megmelegedtünk, innen pedig alig 1km-t követően elértük Magyarország leg északkeletibb települését Garbolcot, ezt elhagyva Méhtelek településre gurultunk be. Itt a református templomnál már várt Kálmán Dávid tiszteletes, hogy megáldja kicsiny csapatunk, ugyanakkor szolt pár szót a településről, történelméről, az emberekről, hogy mit is jelent számukra ez a Schengeni határnyitás majd mindenkit meglepett egy kisebb ajándékcsomaggal, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk!
Méhtelek települést elhagyva következett Rozsály, majd Zajta ahol megtekintettük az egyedülálló középkori Katolikus templomot. Ezt követően nyergeinkre pattanva és pár száz métert tekerve újból Románia területén találtuk magunkat. Peleske és Lázári települések következtek és már haza is értünk.
Ha a mai kirándulásunk nem is tekinthető nagy sport teljesítménynek annál többet jelentett érzelmileg hisz eddig nem volt lehetőségünk az erdőhát tájegység ezen településeit így érinteni egy kirándulás alatt, ugyanakkor felemelő volt áttekerni ezeken a határokon mindenféle ellenőrzés nélkül, ha nagyszüleim még élnének és elmesélném nekik biztos könnybe lábadna a szemük.
Köszönjük mindenkinek, hogy jöttetek, egy jókedvű társaság verődött össze, ahol senkinek sem volt sem fizikai sem technikai problémája.
Dávid tiszteletes áldását tolmácsolom ezzel is kívánva Boldog Új Évet minden kedves tag- és túratársunknak, támogatóinknak és kedves szeretteiknek!
A túrát vezette és a beszámolót lejegyezte Bartha Botond – Zsolt
A szerető és jóságos Isten áldjon meg téged!
Töltsön el erejével, hogy higgadtan tudd hordozni mindazt,
amit neked küld ez évben.
Kísérjen téged minden utadon,
hogy bizakodva tekinthess a jövőbe.
Áldja meg a munkádat és fáradságodat,
hogy örömet találj abban, amit teszel,
és elégedettség költözzön otthonodba.
Vegyen téged körül emberekkel,
akik közel állnak hozzád és szeretnek téged,
akik olyannak fogadnak el, amilyen vagy.
Ajándékozzon meg szerénységgel,
hogy ne minden lemondást veszteségként élj meg.
Adjon erőt elengedni azt, amit nem tarthatsz meg.
Adjon éber szívet, amely értékeli a jelent,
nyitott szemet, amely látja, ami körülötted történik,
nyitott fület, amely a halk hangokat is meghallja,
olyan orrot, amely megérzi az élet illatát,
éber lelket az új felfedezésére
és a régiek megőrzésére unalom nélkül,
gyengéd kezeket, amelyek biztonságot nyújtanak,
erős karokat, amelyek képesek másokat is megtartani,
izmos lábakat, amelyek hosszú utakat is meg tudnak tenni.
Így áldjon és őrizzen meg téged az Úr, a te Istened,
Aki számára mindig az maradsz,
aki már most is vagy: Az Ő képmása.
Vegyen körül szeretetével,
és adjon neked békességet és gyógyulást.
Heinz Pangels: Újévi áldás