Február 2.-án reggel 8-kor 28 lelkes kiránduló gyűlt össze a Batizi úti Penny parkolójában, hogy 21. alkalommal is “meghódítsa” a Mike 1011,6 méteres csúcsát. Tudtuk, hogy nagy hóra számíthatunk, de a Bráda-völgy bejáratához érve mégis meglepett, hogy nem tudunk tovább menni a völgyben és autóinkat ott kell hagyjuk a letérőnél. Miután összepakoltuk csomagjainkat és szétosztottuk a 8 hótalpat a résztvevők között, elindultunk a Boda Osanu panzió felé. Néhány terepjáró-nyom azért volt az úton, így a haladás itt még elég könnyű volt, viszont a panziót elhagyva a nyomok egyre ritkultak, a hó egyre nagyobb lett s indokolttá vált a hótalpak felcsatolása, hogy legalább az elöl menő 8 ember taposson egy többé-kevésbé járható ösvényt. A gyönyörű szurdokban megcsodáltuk a patak kis zuhatagjait és az oldalból lesuppant mini-lavinák nyomait is. Aztán, mikor kiértünk a szorosból megtartottuk első pihenőnket is, hogy újult erővel ugonjunk neki a kaptatónak. Itt két gyermekes család megy egy házaspár a visszafordulást választotta, belátva lehetőségeik határait. Tovább haladva egyre gyakrabban kidőlt fák, letört és lehajlott ágak állták útunkat és kényszerítettek kerülőkre. Ez a küszködés eléggé gyorsan lemerítette energia-tartalékainkat, így gyakrabban kellett pihenőt tartanunk. A Kőhát-gerinc előtti pihenőnél még hárman visszafordultak. A gerincet elérve a szél is felélénkült, de a téli időszakhoz képest meleg hőmérsékletnek köszönhetően ez nem okozott különösebb kellemetlenséget. A főgerincről aztán letértünk a Mikére vezető mellékgerincre, azaz csak letértünk volna, mert a nagy hó és a sok ledőlt fa miatt csak egy kisebb kör megtétele után találtuk meg a helyes utat. Innen már könnyen emelkedtünk úticélunk felé egy ideig egy 5-6 egyedből álló farkasfalka nyomait követve, míg 15:20-kor felértünk a csúcsra. Meglepődve tapasztaltunk, hogy a csúcson a hó akkora volt, hogy a csúcsot jelző kb. 120 cm magas betonoszlopot teljesen eltakarta. Ilyet az elmúlt 21 évben egyszer sem láttunk. Gyors fényképezkedés, evés-ivás után elindultunk lefelé reménykedve, hogy még sötétedés előtt leérünk az útra. Természetesen ez nem jött be s aztán még egy külön kalandot is szánt nekünk a sors, ugyanis Csele, a magyarvizsla úgy döntött, hogy önálló útat választ s elindult az ösvényen visszafelé. Háromnegyed óránkba telt míg sikerült a nyomára akadni és folytatni tudtuk útunkat az autók felé. Végül 9 óra 40 perc elteltével értünk a Bráda-völgy bejáratához.
A kirándulás nyomvonala és adatai itt tekinthetők meg:
https://www.strava.com/activities/2119731789
Lejegyezte: János
