Kedvcsináló túrabeszámoló következik, a már hagyományossá vált December 1.-i téli túránkról. Összetevők: húsz ember, 5 nap, 1 kutya, 1 menedékház, és egy csipetnyi kaland
Figyelem! A túrakedv ragadós!
Izgalommal és hatalmas túrazsákokkal vágtunk idén is neki a téli túrának, mely során a tavalyi jó tapasztalatok alapján idén is a Retyezát hegységet tűztük ki úti célul. November 29.-én heten indultunk el Szatmárról (B. Boti, B. Csaba, H. Tamás, H. Éva, M. Petya, L. Bea, Sz. Ákos), ketten Nagykárolyból (B. Adi és Eduard), és hárman csatlakoztak még Kolozsvár mellől (I. Erik, K. Orsi, R. Endre). Autókkal a Retyezát Nemzeti Park északi részén levő Cârnic-ig mentünk, ami mintegy 400 km-re, illetve a pihenők miatt több mint hat órányi utazásra volt otthonunktól. Már az autóból kiszállva is örültünk a tájat beborító hónak, ami csak ízelítő volt abból, ami feljebb, illetve az elkövetkező napokban várt minket. Itt mindenki összeszedte a csomagjait, átvette a túraruhát, felkötötte zsákjára a hótalpakat, hogy friss erővel feljusson a Gentiana menedékházhoz. Nemigazán siettünk, már hiszen tudtuk, hogy útközben mindenképpen ránk esteledik, és amúgy is erre a napra már csak annyi dolgunk volt, hogy megérkezzünk, új, ideiglenes otthonunkba. A felfele vezető út fele könnyű erdei úton haladt, másik fele viszont igazi kanyargós, meredek erdei ösvény volt. Ahogy húzta a hátunkat a zsák, úgy feledtette a nehézségeket az egyre mesebelibb és érintetlenebb téli, és nem mellesleg csillagfénnyel megvilágított erdei táj. Felérkezve, boldogan vettük át közös szobánkat, megkezdődött az fekvőhelyek elosztása, a ruhák szárítása, és a melegedés a forró kályha körül. Később csatlakozott hozzánk M.N.János, aki egy kalandos nap után érkezett közénk értékes rakománnyal megpakolva.
Másnap, mivel komoly szél fújt, egy rövidebb völgytúrát terveztünk, úticélunk a Tăul dintre Brazi tó volt. Kellemes kis túra volt ez mindannyiunknak, bár őszintén megvalava nem sokat ácsorogtunk, a kötelező csoportkép sem jött igazán össze. Mivel energiánk még jócskán volt, és a menedékházban nem lehetett sört kapni ezért a társaság egy kisebbik fele leindult Cârnicre. A terv az volt, hogy lent feltöltjük, a készleteinket illetve segítünk a csütörtökön hozzánk csatlakozó társainknak a csomagok cipelésében. Tervünk nem úgy sült el ahogy azt elképzeltük. Lefele haladva télből az őszbe sétáltunk a hóhullást fokozatosan az eső váltotta. Bőrig ázva értünk le Cârnicre, ahol nagy szerencsénkre Ion és Diana nagy vendégszeretettel láttak otthonunkba, ahol testünket, lelkünket megmelegíthettük. Ígértük, visszatérünk még hozzájuk. Időközben, és útközben megérkezett mind a hét társunk is (F.K. József, K. Leó, H.N. Böbe, Sz. Csilla, Sz. Laci, Sz. Tünde, V. Isti). Mivel még teljesen nem száradtak meg ruháink ezért egy gyors támadással siettünk fel az immár ismerős úton a menedékházig. Eredményes napot zártunk, hiszen mindenki sikeresen feljutott a menedékházig, és immár teljes létszámban volt a csapat. Este a szárítkozással és a kalandos utak elmesélésével zárult.
Pénteken nagy szerencsénkre kicsit későn indultunk el, így egy másik csapat által kitaposott ösvényen haladtunk a Bucura nyereg felé (Curmătura Bucurei, 2206 m). Ez egy hosszabb de közepes nehézségű terepnek bizonyult. Útközben megállót tettünk a befagyott Pietrele tó és a Tamás vándorkő mellett is. Lelkesen kapaszkodtunk a nyeregbe, de célunkról sajnos le kellett, hogy mondjunk. Mivel a nyereghez közeledve, jeges hóréteg várt minket, melyet hágóvas nélkül veszélyes lett volna megmászni, ezért úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, de rövidítve. Percek alatt szánkópályává vált a meredek leejtő. Gyermeki örömmel csúsztunk le fenékfékkel, és kapaszkodtunk vissza egy újabb csúszásért. Visszatértünk a menedékházhoz, ahol a szabadban improvizálva közös konyhát tákoltunk, megfőzve az elmaradhatatlan zacskós levest, és mindent bele laskákat is. Akiknek még volt erejük elfutottak a Pietrele menedékházig, meg vissza. Este előkerültek a finomságok: házi csoki, mandula, mogyoró és a megunhatatlan kalandos történetek.
December másodikán tettük fel az I-re a pontot. Mivel erre a napra ígértek a legjobb időt, egy hosszú és a magasba emelkedő körtúrát terveztünk: Tāurile din Valea Rea-Saua Zānoagelor – Lacul Gales – Gentiana. Hosszú, néhol szeles, de gyönyörű túra volt, ahol végig kísért minket egy ezernevű hegyi kutya. Felfele úton jól fogtak a hótalpak, bár az elején idétlenül tötyögtünk a szokatlan terepen. Sajnos be kellett látnunk, hogy az idő ismét nem engedi meg, hogy csúcsot másszunk. Lefele ereszkedve rövid pihenőt tettünk a Gales tónál, illetve néhány percre a nap is tiszteletét tette nálunk. Gyorsan ereszkedtünk le a törpefenyves alagútban, az erdőbe érve pedig megkezdődött a hógolyózás. Ismét ellátogattunk a Pietrele menedékházhoz is, búcsút mondva a környéknek.
Vasárnap mindenki igyekezett mindent összepakolni, visszaszuszakolni a zsákjába kisebb nagyobb sikerrel. A nagy sürgés forgás ellenére időben elindultunk Cârnicre. Egy kis kitérőt tettünk a Lolaila vízeséshez, majd visszatértünk a kiindulási pontunkhoz. Itt egy remek hagyományos ebédet ettünk a Cârnici vendéglátóinknál.
Jóllakottan és kicsit szomorúan mondtunk búcsút a kedves embereknek és a szép tájnak, de magunknak megígértük, hogy nyáron mindenképp visszatérünk.
