Szombat reggel a borongós idő ellenére elég sokan gyűltünk össze a parkolóban. Rövid eligazítás után elindultunk Nagybánya felé, onnan pedig a Gutin hágóig. Itt állt össze a teljes csapat, 37 fő és egy dalmata kutya, a gyerekek nagy örömére. Röviddel az indulás után örömmel vettük észre, hogy az erdő tele van tőzikével, kakasmandikóval, sáfránnyal, szellőrózsával, úgyhogy sikeres lesz a virágles. Első célpontunkat, a nagy tőzike mezőt, néhány pihenővel, és uzsonna után, kb 12-12.30 magasságában értük el. Jó lett volna még több napsütés a virágoknak és melegebb idő, de így is találtunk szép számmal tőzikét.
A csoportfotó és a kisbakancsos pecsét kiosztása után eleredt az eső, amire azért számítottunk, de mégsem esett olyan jól.
A kisbakancsosok a visszafordulás mellett döntöttek, Pataki Petra vezetésével, ami eredetileg is így volt kitalálva. A legkisebb résztvevő kenguruban tette meg az utat, anyukájára kötve.
Tizenketten úgy döntöttünk, hogy tovább megyünk a változékony idő ellenére. A faházikónál volt kávé és teaszünet, majd jött a kaptatós rész.
Végig sok hófolt nehezítette az utat, ennyi hóra azért én sem számítottam.
A Kakastaréjon nagy diákcsapattal találkoztunk.
Falatozás után indultunk is vissza, du 5-kor értünk az autókhoz. Útközben lefotóztunk két, lassan mozgó szalamandrát, ők is a meleget várták. Örültünk az autókban hagyott száraz cipőknek és ruháknak. Rövid búcsúzkodás után két autóval Szatmárra, eggyel pedig Szigetre utaztak a résztvevők.
A rövid esők ellenére, hófoltokkal tarkított és sok szép virággal, friss levegővel teli, igazi tavaszi túrában volt részünk.
Gratulálok minden résztvevőnek, különösen azért hogy nem ijedtek meg az időjárástól és a várható eső ellenére elindultak! A természethez a borongós, esős idő is hozzátartozik, ugyanúgy mint a napsütés. Más élményekkel, hangulatokkal gazdagodunk ilyenkor.
A 37 résztvevőből 14 kisbakancsos volt jelen és ketten a gyerekek közül feljöttek velünk a Kakastaréjig is.
Külön gratuláció nekik!
Köszönjük mindenkinek a részvételt, Petrának pedig a segítséget!
Katalin
































