Amikor péntek este értesítést kaptam, hogy vasárnap, 2025. március 2-án, Mezőfény határából indulva és a román-magyar határig gyalogolva lehetőség van résztvenni egy Mária-utas „páneurópai pikniken”, felidéztem magamban azt a néhány útfestési akciót amelyben résztvettem: elindulni, valahol a kijelölt útvonal-szakasz környékén otthagyni a gépkocsit; finoman de határozottan működtetni a kézi fakéreg hántolót, azért, hogy csupán minimális sérülést okozva a fatörzs külső kérgén ki lehessen képezni a Mária-út jelzés alapját; ezt megtisztítani, felvinni rá a fehér alapot, majd Mária-út különleges védjegyének számító lila M betűt felfesteni a fehér alapra. Ne legyen sem vastag, sem vékony, pont annyi festéket felhasználva, hogy jól látsszon, a vonal legyen vonal és ne legyen művészien végigcsorgatva; arra gondolva, hogy majd alkalomadtán, egy fáradt, talán az erdő homályában utat kereső zarándoknak biztonságot ad, ha újra és újra felfedezi a jelet és megnyugszik, hogy jó úton van. Na de mi volt ennek a programnak a háttere, mi benne a „páneurópai” és miért piknik?
Havas Tamás, a program szervezője és a partiumi tájakon a Mária-út két lábon járó „jelzőoszlopának” elmondása szerint, tizenhárom éve, 2012-ben sikerült Mezőfény határában, a román-magyar határig kivinni a Mária-út jelzett szakaszát és összekapcsolni a Máriapócs-Piricse felől induló jelzett szakasszal.
Az akkor még csak pislákoló remény, hogy ezen az útvonalon a Vállaj-Csanálos határátkelő okozta kerülő megtétele nélkül „egyenesbe” hozható a Máriapócs-Nagykároly szakasz, 2025. január 1-jétől kezdődően, Románia schengeni övezethez való teljes jogú csatlakozása révén testet öltött. Mivel az elmúlt hétvégén Mária-út konferencia zajlott Máriapócson, erre epült az ötlet, hogy a konferencia résztvevőiből verbuválódott zarándokcsoport és a szatmári EKE által szervezett zarándokok (az 1989. augusztus 19-i soproni határnyitás és osztrák-magyar baráti találkozót takaró páneurópai piknik gondolatát kölcsönözve), a határon találkozva, ünnepeljék meg ezt a momentumot. Szatmárról és Tasnádról indulva 9 zarándok (közöttük 2 kisbakancsos gyermek) vállalkozott erre, a mezőfényi homokdűnék között, Ponyváspusztáról (Viisoara) indulva, 11 óra magasságában összetalálkozzon a Mária-utas zarándokok népesebb csoportjával. Akik nemcsak jöttek, hanem hoztak is: két jelzőoszlopot, amelyek a K52-es határkő után, a Mária-út romániai-partiumi szakaszának kezdetét jelölve és mutatva, azon melegében felállításra is kerültek…. sok-sok kézfogás és egymást bátorító szavak kíséretében. A zarándokok egymást kezét megfogva kört alkottak a lila M betűs oszlopot körbevéve és elénekelték a régi székely himnusz az aktuális helyszínre alkalmazott változatát („ hazajöttünk, megáldott a / Máriapócsi Szűz Mária”) és a Boldogasszony anyánk népéneket, majd a magyar himnuszt is. Hogy páneurópai volt-e, azt nem tudom, de hogy szívet-lelket melengető találkozó volt székely, partiumi és anyaországi magyar testvérek és zarándokok között, az számomra bizonyos. Mivel a két kisbakancsos zarándoknak, Eszternek és Andrásnak szülei megígérték, hogy valóban lesz „piknik”, így hát előkerült a pléd is, az elemózsia is, így a programnak ez a pontja is megvalósult.
Jó volt hallani Péterfi Attila, az erdélyi Mária Út Egyesület elnöke által a körbe bekiáltott, a szívünknek oly kedves és a zarándok lelkületet és hozzáállást röviden és velősen kifejező rigmust: A zarándok mit tehet? Örül, hogy itt lehet.
Válaszként a rigmusban feltett kérdésre, hozzátehetjük azt is: örül, hogy mehet. A Mária-úton, Máriazelltől Csíksomlyóig, egész úton vagy részben, vagy akár Partiumból indulva akármilyen irányba, figyelve a sok-sok önkéntes által festett és gondozott jelet a Mária-úton, rátalálva azokra belső, szívbéli jelzésekre is, amelyeket az Isten a zarándoknak ajándékként készít.
Mares Sándor
